Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Meghátrált a kormány a tervezett Galvani-hídnál

Meghátrált a kormány a tervezett Galvani-hídnál

A lakossági tiltakozások nyomán elvetette a kormány, hogy az épülő fővárosi Galvani-híd pesti folytatása Ferencváros és Kispest között, a Határ úttal párhuzamosan, az ottani Kiserdőben haladjon. Új, környezetbarát terveket kell kidolgozni.

„Most végeztünk Fürjes Balázs kormánybiztos által összehívott megbeszélésen. A Határ úttal kapcsolatos eddigi terveket elvetették” – írta ki Facebook-oldalára Gajda Péter. Kispest MSZP-s polgármestere posztja szerint a NIF Zrt. – amelyet a beruházással egy tavalyi kormányhatározat bízott meg – fél évet kapott egy új, környezetbarát elképzelés kidolgozására.

A zoom.hu szerint az egyes kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, Fürjes Balázs, akit a fejlesztési miniszterrel együtt megbízott a kormány a tervpályázat lebonyolításával, a zártkörű egyeztetésre az érintett polgármestereket hívta meg. A lap szerint az úthálózat terveinek elbírálásával megbízott tervzsűri az előzetes programmal ellentétben szerdán már nem is tárgyalja a FŐMTERV Zrt. által irányított konzorcium javaslatát.

A tervezés tavasz óta folyt, és abban az irányban haladt, hogy a Galvani-hidakhoz kapcsolódó, 2×2 sávos úthálózat egy része a mostani Határ út mellett, a IX. és a XIX. kerület határán, a Kiserdő Kispest felőli szélén vezessen.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 14:02
×
×
×
×