Infostart.hu
eur:
387.46
usd:
330.47
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola
Több elhalt kísérlet után vált emberré az ember

Több elhalt kísérlet után vált emberré az ember

Hogyan zajlott az ember evolúciója? - kevés leletanyag, csonttöredékek és genetikai vizsgálatok segítik a hétmillió éves történet feltárásában a tudósokat. Az emberré válás folyamatáról az InfoRádió Szigma - a holnap világa című tudományos magazinjában Gyenis Gyula, az ELTE Embertani Tanszékének egyetemi tanára számolt be.

Az emberré válás folyamata nem egyenes fához, hanem inkább olyan bokorhoz hasonlítható, amely ágainak nagy része elpusztult – érzékeltette az ELTE Embertani Tanszékének egyetemi tanára.

„Számos olyan kísérlete volt az emberré válásnak, amelyek jó része kihalt.”

Gyenis Gyula hozzátette, a ma ismert, emberinek számító legrégebbi lelet hétmillió éves és Afrikában találták. A homo erectus az első, akit embernek lehet nevezni – mondta az ELTE Embertani Tanszékének egyetemi tanára.

Több elhalt kísérlet után vált emberré az ember

„Egyre több lelet került aztán elő, ezek nem úgy néznek ki, mint egy mai ember, sokkal inkább emberszabású majom jellegük van. A homo erectusból a homo heidelbergensis alakul ki Afrikában, aki közös őse a neandervölgyi embernek és a homo sapiensnek is. Az Európába vándorló változatából kialakul a neandervölgyi ember, az Afrikában maradóból pedig a homo sapiens. Később ő is Európába vándorol, illetve Ázsiába és más helyekre is. Európában találkozik a neandervölgyi emberrel, aminek a neandervölgyi számára tragikus vége lesz: ő kihal és a homo sapiens megmarad.”

A kutatók Szibériában, az Altaj-hegységben találtak egy különleges leletcsoportot, amely a különböző emberfajok együttéléséről árulkodik – mondta Gyenis Gyula.

Több elhalt kísérlet után vált emberré az ember

„A gyeniszovai leletegyüttest egy olyan barlangban találták, ahol a homo sapiens mellett neandervölgyi embert is találtak, sőt olyan maradvány is előkerült, akiről még nem is tudják eldönteni, hogy kicsoda, micsoda. Kevés fosszilis csont került elő, így morfológiailag nehéz meghatározni, genetikailag azért könnyebb.”

Azt még szintén nem lehet tudni pontosan, hogy ezek az emberfajok keveredtek-e, ha igen, mekkora mértékben – mondta az ELTE Embertani Tanszékének egyetemi tanára. Gyenis Gyula hozzátette: vannak bennünk neandervölgyi gének.

Több elhalt kísérlet után vált emberré az ember

„A neandervölgyiek 20 százaléka megtalálható bennünk. Nem egy emberben, úgy csak legfeljebb 1-2-3 százalék, de összességében a neandervölgyiek génjének 20 százaléka megtalálható a homo sapiensben.”

A teljes beszélgetés kedd este 7 órától hallgatható  meg az InfoRádió Szigma - a holnap világa című magazinműsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×