Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
332
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Váratlan fordulat: haladékot ad a kormány

Az év végéig kapnak időt a helyhatóságok a településképi rendeletük, illetve az arculati kézikönyvük elfogadására. A Miniszterelnökség szerint az így rendelkezésre álló további három hónapra azért is szükség van, mert eddig csak a települések mintegy kétharmada látott neki érdemben a munkának - írja a Magyar Idők.

Az önkormányzatok támogatása érdekében indokolt a településképi rendelet és a településképi arculati kézikönyv elkészítésére vonatkozó határidő december 31-re módosítása – erősítette meg a Magyar Idők érdeklődésére a Miniszterelnökség.

Az eredeti tervek, illetve törvényi előírás szerint a helyhatóságoknak e hónap végéig lett volna idejük a helyi jogszabályok kidolgozására, ám mivel az elkészítés eddig nem zajlott zökkenőmentesen, a településeknek jól jöhet a három hónapos hosszabbítás.

A tárca közlése szerint június végétől az önkormányzatoknak térítésmentesen elérhetővé tették a településképi követelmények meghatározásához szükséges állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis adatait. Emellett augusztus végén a tízezer lélekszám alatti és a 32 ezer forint egy lakosra jutó adóerőképességet el nem érő községek 1 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek.

Egy teljesen új egyeztetési formáról, a széles körű partnerség révén innovatív tervezési módszertanról van szó, amellyel még csak most ismerkednek az önkormányzatok. A tanulási folyamatban az építészeti és építésügyi helyettes államtitkárság és a Lechner Tudásközpont folyamatosan támogatja a helyhatóságok munkáját. A határidő meghosszabbításához a településképi rendelet és a településképi arculati kézikönyv elkészítését előíró törvény módosítására van szükség, ami folyamatban van.

A legutóbbi Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, sok önkormányzatnál javában folyik a munka, zajlanak a lakossági fórumok, és a kézikönyvek összeállítása is halad. A tárcavezető elmondta, a kormány méltányolta az önkormányzati érdekképviseletek kérését, és a korábban megadott időpont helyett az év végéig tolják ki a kézikönyv és a rendelet elfogadásának határidejét - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×