eur:
395.71
usd:
367.22
bux:
65304.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Itt van az ország legnagyobb parkolója

Itt van az ország legnagyobb parkolója

Az ország legnagyobb egybefüggő parkolója jött létre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kettes termináljánál. A Budapest Airport helyettes szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: 4700 különböző kategóriájú parkolóhelyet kínálnak az autósoknak.

"Egy éven belül már másodszor bővítettük ezer férőhellyel a parkolót, legutóbb a kettes terminál hosszú távú parkolásra szolgáló holiday parkolóját" – közölte Kurucz László.

A szóvivő elmondta, hogy a repülőtér parkolóhelyeinek a számát bő egy év alatt 75 százalékkal bővítették, így most 4700 parkolóhelyet kínálnak az autósoknak különféle kategóriákban.

„A hosszú, a rövid távú, az olcsóbb, illetve a drágább, business parkolók állnak az autósok rendelkezésére.

Így mindenki a pénztárcája és a szokásai szerint döntheti el, hogy melyik parkolóban hagyja az autóját, amíg elutazik” - részletezte a Budapest Airport helyettes szóvivője.

Elmondta, hogy terveik között szerepel parkolóház vagy mélygarázs építése is. De ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, helyre van szükség; először vertikálisan kell bővíteni a parkolóhelyek számát, csak ezután lehet felfelé bővíteni a parkolót.

„A parkolóban természetesen mindenki biztonságban tudhatja az autóját, hiszen egy zárt láncú kamerás megfigyelőrendszer, illetve egy komoly beléptető rendszer is működik a parkolóban, ami feljegyzi a rendszámokat.

Ha pedig valaki ezen felül extra védelmet, folyamatos őrzés-védelmet szeretne az autójának, akkor az üzletemberek körében népszerű business parkolót választhatja”

- közölte Kurucz László.

Itt van az ország legnagyobb parkolója

A helyettes szóvivő elmondta, hogy más típusú parkolókat érdemes használni akkor, ha valaki csak kihoz egy utast a repülőtérre – ilyenkor akár közvetlenül a terminál bejáratánál is megállhat –, és mást, ha néhány óráig parkol – mert esetleg késik a repülőgép. Ezen kívül pedig többféle kategóriájú parkolók állnak az utazók rendelkezésére, ha több napig, hétig, netán hónapig szeretnék a gépkocsit a repülőtéren hagyni.

Hozzátette:

az autósok gyakorlatilag bármeddig a parkolóban hagyhatják az autójukat, nincs időbeli korlát,

a termináltól való távolság függvényében pedig akár napi néhány száz forintért is lehet parkolni a repülőtéren.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×