Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Tisztulást hoz a hulladéktörvény

Tisztulást hoz a hulladéktörvény, a megyei jogú és a nagyobb városok többségében már kiépültek a szelektív gyűjtőrendszerek - közölte a Magyar Idők szombati számában.

A lapnak a hulladéktörvény módosításáról Weingartner Balázs, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) vezérigazgatója elmondta, a törvénymódosítás elsősorban a közszolgáltatással foglalkozik. Kifejtette, a hulladékmennyiség, amelyre az NHKV a koordinációs feladatokat megkapta, az országban keletkező mennyiség kis része, legfeljebb 30-35 százaléka.

Az interjúban hozzátette, miközben arról írnak, hogy több mint ötszáz fémkereskedő cég léte forog kockán, és több tízezer munkahely kerül veszélybe, a közszolgáltatásban a másfél millió tonnás fémkereskedelmi piacnak csak egy 30 ezer tonnás része van jelen. A közszolgáltatáson kívüli hulladékgazdálkodás továbbra is piaci alapon működik.

A vezérigazgató úgy vélte, a törvénymódosítás jelenlegi, finomított változatából kiderül, hogy a jogszabály megváltoztatásával

a közszolgáltató szélesebb körben tudja átvenni a lakosságtól a hulladékokat.

Ugyanez érvényes az üveghulladékra is - mondta, a 300 négyzetméter feletti áruházakban, boltokban kötelező lesz visszavenni az üvegeket. Közölte, azt szerették volna, hogy ez minden szelektíven gyűjtött hulladékra érvényes legyen, mivel csak így lehet teljesíteni az európai uniós vállalásokat.

Sok áruházban azonban nem követhető, hogy pontosan hová kerül a visszagyűjtött hulladék.

Az uniós vállalásról elmondta,

három év alatt, 2020-ra, ötven százalékos újrahasznosítási arányt kellene elérnie Magyarországnak

a szelektív gyűjtésben lévő négy hulladéktípusra.

Egy újabb kérdésre válaszolva kifejtette, az aprófalvas térségek nagy részén nincs még kiépítve a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. A megyei jogú és a nagyobb városok többségében azonban már kiépültek ezek a rendszerek.

Aláhúzta: 2020 végéig megvalósítható, hogy egységes színvonal legyen az ország minden területén.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×