Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma
Megszállják az öregek a Balatont

Megszállják az öregek a Balatont

Idén is új hajót állít szolgálatba a Balatoni Hajózási Zrt., az újjáépített Nemzeti Regatta nevű motorost április 14-én, nagypénteken bocsájtja vízre a BAHART - mondta a társaság értékesítési és forgalmi igazgatója.

Számos fejlesztéssel készül a Balatoni Hajózási Zrt. a 171. hajózási szezonra, amely április 14–én kezdődik – mondta a cég értékesítési és forgalmi igazgatója.

„Ekkor adjuk át ünnepélyes keretek között a Balaton legújabb hajóját, amely a Nemzeti Regatta nevet viseli. Ez egy teljesen felújított, a felső fedélzetén akadálymentesített hajó. Egykori neve Beatrix volt.”

Megszállják az öregek a Balatont

Dónucz László elmondta, másik hajófelújítási beruházás is zajlik, a főszezon kezdetére tervezik a teljesen felújított Kossuth komp átadását.

„Ekkor már a forgalom nagysága a négy komp együttes üzemeltetését igényli.”

A nosztalgiaflottából három hajó is 90. éves lesz idén – jelezte a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója. Dónucz László elmondta, most búcsúztatták el az eladott, Révfülöp nevű motoroshajót, amelyet a BKV vásárolt meg, így a vízibusz Budapesten szolgál tovább.

„Menetrendszerinti hajóként fog a Duna két partja között közlekedni.”

Megszállják az öregek a Balatont

A Balatoni Hajózási Zrt. 2020-ig tartó, ötéves stratégiájának eredményeként már tavaly jelentősen növekedett az utasforgalom – hangsúlyozta a hajózási cég igazgatója. Dónucz László hozzátette, a személyhajózásban ez tavaly több mint hétszázezer főt jelentett.

„Ilyen nagyságrendet utoljára a válság előtti években teljesített utoljára a társaság.”

A Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója hozzátette, a kompközlekedésben még nagyobb arányú volt a fejlődés.

„Egy tizennégy éves rekord dőlt meg: utoljára 2002-ben fordult elő, hogy a Balaton két partja között a kompok több mint egymillió utast szállítottak. Ezt sikerült felülmúlni,

2016-ban összesen 1,1 millió utast szállítottak a kompok”

- mondta Dónucz László.

A fotók forrása: hajozas.hu. Beatrix, Révfülöp

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×