Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Portré

„Közel van már az az idő, hogy lerázzuk a népünkre nehezedő rabláncot. Bízzatok a magyar föld legyőzhetetlenségében, a magyar ember forró hazaszeretetében!” E sorokat a forradalmi röpcédulán egy alig 18 éves fiatalember írta 1953-ban. Tumbász Ákos magára haragította a hatalmat, talán ezzel is megpecsételve további sorsát.

A hatalommal való szembenállásra alapos oka volt. Értelmiségi származása miatt eltanácsolták a gimnáziumból, érettségi és diplomaszerzés helyett kénytelen volt segédmunkásként elhelyezkedni. A lefoglalt röpcédula valóságos lavinát indított el, Tumbász Ákost államellenes szervezkedés miatt – a Grősz-per egyik mellékperében - 1953-ban 10 év szabadságvesztésre ítélték. A vád szerint a Nemzeti Ellenállási Mozgalom tagjaként terrorcselekményre készült: a Kerepesi úti híd felrobbantására, majd amerikai segítséggel a kormány megdöntésére. A váci börtönben raboskodott 1956. október 27-ig, amikor a forradalmi események hatására kiszabadult. Csatlakozott a VIII. kerületi nemzetőrséghez, ahol járőrszolgálatot látott el és segített az élelmiszer-ellátásban. Fegyveres harcban még a november 4-i szovjet intervenció után sem vett részt. A Jázmin utcai ellenálló csoport tagjaként november 9-én tette le a fegyvert. Munkát talált, ügyvédet fogadott, hogy törvényességi óvást nyújtson be az 1953-as ítélete ellen. Szerette volna folytatni a tanulmányait, ezért korrepetálásra járt egy fiatal lányhoz, akivel egymásba szerettek. Amikor kiderült, hogy Tumbászt vissza akarják küldeni a börtönbe a büntetése kitöltésére, bujkálni kezdtek. Bár letartóztathatták volna, a kádári hatalom úgy döntött, hogy egy szövevényes szervezkedési ügyben állítja majd bíróság elé az 1956-os eseményekben vállalt szerepe miatt. Besúgókkal vették körül, ám Tumbászt nem sikerült rábírni arra, hogy adatokat szolgáltasson az ENSZ ötös bizottsága számára a megtorlásról, indokot szolgáltatva ezzel egy per vádanyagának. Arra tudták rávenni csupán, hogy cikket írjon a Nemzetőr című emigráns lapba. Sorsát végül az pecsételte meg, hogy elvállata egy csomag megőrzését két napra, amelyben – tudtán kívül – a Csepel Művek telefonkönyve volt, amelyet azután a per későbbi első rendű vádlottja, Lukács László külföldre csempészett.

Tumbász időközben döntő lépésre szánta el magát és a menyasszonyával Jugoszláviába szökött, ám kiadták a Magyarországnak. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László hadbíró százados vezetésével – szervezkedésben való tevékeny részvételért és bűnsegédi minőségben elkövetett hűtlenség miatt – életfogytiglanra ítélte. Miután az ügyész elfogadta az elsőfokú ítéletet, az ügyvéd pedig visszavonta az enyhítés iránti kérelmet, a Legfelsőbb Bíróság Sömjén György vezette tanácsa 1959. január 7-én jogerőre emelte azt. Szénási Géza legfőbb ügyész azonban törvényességi óvást nyújtott be. A csepeli telefonkönyv külföldre juttatásának jogi minősítését „közhivatalnoki állás felhasználásával elkövetett hűtlenségre” változtatták, így a Legfelsőbb Bíróság 1959. március 25-én Tumbász Ákos ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. 1959. március 28-án végezték ki.

Idézetek

Részlet egy, a 18 éves Tumbász Ákos és társai által fogalmazott röpiratból, amely miatt még 1953-ban vették őrizetbe a népi demokrácia ellenes szervezkedés vádjával: „Magyar Értelmiség! Szeretett hazánk közel egy évtizedes elnyomásban sínylődik. Ne legyetek tekintettel saját érdekeitekre, egyéni jólétetekre. Felekezeti és világnézeti különbség nélkül teremtsétek meg a nemzeti egységet! Szövetkezzetek a parasztsággal és a munkásosztállyal! Közel van már az idő, hogy lerázzuk a népünkre nehezedő rabláncot. Bízzatok a magyar föld legyőzhetetlenségében, a magyar ember forró hazaszeretetében!”. 

Részlet Tumbász Ákos 1957 januárjában fogalmazott, Nyugatra menekült társaihoz írt leveléből, amely jól mutatja a forradalom bukása utáni mély csalódottságát: „A mi utunk más. Ti beszélhettek, cselekedhettek – mi hallgatunk. Hallgatjuk a házunk előtt dübörgő idegen tankokat, az elnyomó részeg röhejét és a tompa jajt, ha lecsap a gumibot. Összeharapott szájjal, ökölbeszorított kézzel hallgatunk és várunk. A sötét köd, mely satuként présel könnyből és verítékből alkotott, s bitóval van teli. De ez nem új számunkra. Nagyon is régi és nagyon is magyar.”

Forrás: Borvendég Zsuzsanna: Kémkedésbe konspirált költő – Tumbász Ákos. In A Történeti Hivatal évkönyve, 2000–2001. 

Forró Marianna, Tumbász Ákos felesége egy 1989-es rádióinterjúban így emlékezett vissza 24 évesen kivégzett férjére: „Mi '56 novemberében ismerkedtünk meg a harcok után. Ő akkor, ahogy konszolidálódott a helyzet, elkezdett dolgozni. Természetesen csak segédmunkásként helyezkedhetett el, hiszen 21 éves volt akkor, és 18 éves korában egy provokált perben tíz évre ítélték, és '56 októberében a forradalom folytán szabadult ki. (...) Megpróbálta az iskolai tanulmányait is folytatni, hiszen nagyon tehetséges, értelmes, komoly érdeklődésű valaki volt, aki a történelemet és az igazságot kedvelte mindenekelőtt. Újságíró, író szeretett volna lenni”.

Internetes forrás: http://videotorium.hu/hu/recordings/2321/a-forradalom-utani-megtorlas-nevtelen-aldozatai