Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.09
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A legjobb magyar középiskolák titkai

A legjobb magyar középiskolák titkai

A Toldy Ferenc Gimnázium a HVG 2017-es középiskolai rangsorán harmadik lett. Porogi András, az iskola igazgatója az InfoRádió Katedra című magazinjában elmondta, a legjobb tizenötben lenni nagy eredmény, de az, hogy harmadikok vagy kilencedikek lesznek, apróságokon és véletleneken is múlhat.

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium és a Toldy Ferenc Gimnázium vezeti a HVG 2017-es középiskolai rangsorát. A vidéki középiskolák közül a veszprémi Lovasi László Gimnázium és a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium került be a top tízbe.

A rangsor készítői idén is a matematikai és a szövegértési kompetenciamérést, a magyar, a matematika, a történelem és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe.

A lista harmadik helyén szereplő Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, nagy örömet jelent ez az eredmény az iskola tanárainak és diákjainak is, hiszen azt mutatja, a hétköznapi erőfeszítések sikeresek. Porogi András hozzátette, ugyanakkor van mögötte némi félelem is.

„Az, hogy egy évben egy iskola kilencedik vagy harmadik, apróságokon, véletleneken is múlhat. Ha egyszer harmadik, a következő évben csak kilencedik, azt mondják, romlott az iskola. Pedig nem, ahogy az sem valószínű, hogy tavalyhoz képest javult a Toldy. A legjobb tizenötben lenni önmagában nagy eredmény.”

Az igazgató hangsúlyozta, az egyik legfontosabb, hogy a tanulók többsége szeret a Toldyba járni, ezt erősítették meg a korábbi felméréseik is.

„Ha nem félve, szorongva, utálkozva jönnek be reggelente, hanem várakozással teli; hogy találkoznak az osztálytársaikkal, barátaikkal és sok izgalmas és élményteli dologban lesz részük. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy dolgozat előtt ne lenne bennük szorongás is.”

Porogi András elmondta, ahhoz, hogy egy tanuló jól érezze magát, fontos, hogy a környezetében, a közösségével jó legyen a kapcsolata, hogy jó közösség legyen az osztály.

„Számos olyan programunk van, ami a tanórákon kívül is segíti a közösségteremtést. Ilyen például most a színjátszó fesztivál, ahova hat osztály is saját darabbal készül. Ebben az osztályok minden tagja részt vesz, a színjátszókon kívül van, aki a hangosításért felel, díszletet vagy jelmez készít, kinek mihez van kedve, és az egészből egy nagy közösségi produkció alakul ki.”

Porogi András jelezte, egy iskola munkájában vannak mérhető és nem mérhető dolgok, ez utóbbiak legalább olyan fontosak. Leszögezte, nem gondolják azt, hogy az ország harmadik iskolája lennének, hiszen ez, néhány, bár nem jelentéktelen adatból született rangsor, lehet másokat is készíteni.

„Remélem, ahogy rangot jelent Toldys diáknak lenni, ez elmondható a pedagógusokról is. A sikerek egyik kulcsa, hogy ez egy viszonylag állandó testület, sokan évtizedek óta tanítanak itt és nem nagyon mennek el máshova tanítani, persze a piac néha kínál olyan lehetőséget, hogy egy-egy kollégánk elhagyja a pályát” - fogalmazott Porogi András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×