Infostart.hu
eur:
382.05
usd:
327.88
bux:
109222.21
2025. december 5. péntek Vilma
Szabó Tünde: hatékonyabb lesz a finanszírozás és az ellenőrzés

Szabó Tünde: hatékonyabb lesz a finanszírozás és az ellenőrzés

Még hatékonyabb és átláthatóbb lesz a finanszírozás a sportban január elseje után – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde arról is beszélt, hogy a sportlétesítmények fejlesztését és hasznosítását külön kellene választani a jövőben.

A sporttörvény múlt kedden elfogadott módosításával a Magyar Olimpiai Bizottság önálló köztestület marad, egyes tagozatai pedig szintén köztestületként funkcionálnak január elseje után – összegezte a sportért felelős államtitkár.

Szabó Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: gyorsabb és hatékonyabb egyirányú folyósítási rendszert hoznak létre, amely az ellenőrzést is hatékonyabbá teszi. A sportszervezeteknek ugyanis a jövőben nem kell várniuk az egyeztetésekre, a javaslataikat megvizsgálják, majd az eddigi, minimum háromoldalú helyett kétoldalú szerződést kötnek velük.

Az államtitkár elmondta, hogy a módosítás az Emberi Erőforrások Minisztériumában is változtatásokkal jár: az eddigi 60 fős stáb legalább 23-mal bővülhet.

Szabó Tünde beszámolt arról is, hogy 2011-ig az utánpótlás rendszere egy háttérintézményen keresztül működött, január elsejétől viszont egy helyettes államtitkár koordinálja ezt a munkát, és hatékonyabb lesz a feladatok ellátása. A helyettes államtitkár személyét december első napjaiban hozzák nyilvánosságra – tette hozzá.

A sportlétesítmények kezelése és fejlesztése a Nemzeti Sportközpontokon keresztül egy-másfél éve tartozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, a változtatás akkor indokolt volt, részben azért is, mert Magyarország több nemzetközi sportesemény megrendezésére vállalkozott – mondta a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde kiemelte: a jövőben azonban külön kellene választani a sportlétesítmények fejlesztését és hasznosítását.

Az államtitkár azt is közölte, hogy jövőre sem lesz kevesebb doppingellenőrzés, mint idén volt, mivel a költségvetés nem változott. A tervek szerint egy táplálék-kiegészítőket bevizsgáló laboratóriumot is létrehoznak majd itthon.

A sportkórház tevékenységéről azt mondta, hogy bár az Országos Sportegészségügyi Intéznek egyelőre csak ideiglenes helyszíne lesz a Karolina úti volt ortopédiai intézet, már önmagában ezzel új igények kiszolgálására lesz lehetőség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×