Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Így halad a baloldali pártok egyeztetése

Továbbra is előválasztás során szeretné kiválasztani a leendő baloldali képviselőjelölteket a Párbeszéd. Az MSZP és a DK elvileg nem zárkózik el.

A Párbeszéd október végén kezdeményezte a tárgyalásokat a baloldali ellenzéki pártokkal. Akkor Karácsony Gergely társelnök azt mondta: a demokratikus ellenzék pártjainak előválasztási folyamatot kellene lebonyolítaniuk, és ennek keretében kiválasztaniuk a jelölteket a következő választásra, valamint lefolytatniuk a vitát a programokról, hogy valamilyen egységes javaslat alakuljon ki.

Karácsony Gergely ezúttal nem kívánt nyilatkozni, de Szabó Tímea társelnökkel kiadott közleményükben azt írták: több fordulónyi tárgyalás után most úgy vélik, csak akkor van értelme a folytatásnak, ha minden fél a választók számára is egyértelműen és nyilvánosan elköteleződik az előválasztás mellett.

Ha a Párbeszédnek vagy bármely más ellenzéki pártnak az előválasztás a legfontosabb kérdés, akkor hát legyen, a Demokratikus Koalíció ennek nem lesz az akadálya – fogalmaz Gyurcsány Ferenc pártjának a kommünikéje. A DK megállapodna az eljárásról, a szabályokról, a garanciákról, a folyamat tisztaságának módjáról. Gréczy Zsolt szóvivő szerint azonban most Orbán Viktor a probléma, nem az előválasztás.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Párbeszéd közleménye előtt is nyilvánvalóvá tette, hogy készen állnak az előválasztásra.

„Azt mondjuk, beszéljünk arról, hogy mi az, ami minket összeköt, és a váltsuk le Orbán Viktort szlogenen kívül mi az a 10-12 pont, amelyben egyet tudunk érteni. Ezt 2017. március 15-ig meg kell tennünk” - fejtette ki a szocialista pártelnök.

A baloldali pártok november eleji egyeztetéséből a DK vezetőjének kezdeményezésére kizárták a Liberálisokat. A tárgyalóasztalnál van még az Együtt és a Balpárt nevezetű szervezet. Az LMP egyáltalán nem kívánt a konzultációkban részt venni, külön indulnak az országgyűlési választáson 2018-ban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×