Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Már több mint ötszáz sírt tártak fel Tázláron

Már több mint ötszáz sírt tártak fel Tázláron a régészek; az Árpád-kori magyarokról, a mongol hódításról és a kunok életéről is tanúskodnak a Bács-Kiskun megyében előkerült leletek.

Gallina Zsolt ásatásvezető régész az MTI-nek elmondta: a 11. század végétől 1241-ig Árpád-kori magyarok népesítették be a mai Tázlár területét. Falvaikat, templomukat és temetőjüket a mongol hódítás hírére árkokkal próbálták védeni, de a tatárjárás mindent felégetett. Az elnéptelenedett területet a 13. század második felében a kunok lepték el. Az egykori templomot kibővítve építették újjá, és ismét annak tövében temették el halottaikat.

A régész hangsúlyozta: az egykori halasi járás egyik legnagyobb régészeti lelőhelyén végeznek feltárást Tázláron, amelyet a nép nyelve - pontosan emlékezve a régi időkre - Templomhegy néven őrzött meg. A nagy kiterjedésű homokdombon az első sírok még 2002-ben kerültek elő területrendezés során, majd a lelőhely több részletének szakaszos feltárását követően idén folytatódtak a munkák.

Gallina Zsolt szerint az biztosnak tűnik, hogy a 11. század végén és a 12. század elején itt élő Árpád-kori magyarok templomot építettek és e köré temetkeztek. A patkóíves szentélyű templom a megszokottól nagyobb és eltérő tájolású volt. A régészek a templom körüli temető számos sírját is feltárták. Előkerültek bronz és ezüst S-végű hajkarikák, gyűrűk, korabeli pénzek és egy ásópapucs.

A lelőhely érdekessége, hogy az Árpád-kori sírmezőt és a templomot hármas körárok övezte.A szakemberek azt feltételezik, hogy az árkok a temető aktuális határait jelezték, de feltehetően a mongolok ellen védelmi funkcióval is bírtak. A külső árokból számos vasszerszám, középkori tégla, ép malomkő és égett kőtöredék, köztük sok faragott kváderkő került elő, ami a templom erőszakos pusztulására utal. Az árkok alsó részén - feltehetően a tatárjárás időszakából származó rétegben - egy leégett épület deszkafalai is megfigyelhetőek. A középső árokból pedig kilenc edényt tártak fel, amelyeket feltehetőleg a mongolok pusztításai elől rejtett ide.

Az ásatásvezető régész kiemelte: a tatárjárás után, a 13. század második felében telepedtek meg itt a kunok. Fejlődő kultúrájukra utal, hogy egy veremházban az egyik kemence köré szikrafogót építettek, a falat pedig belül deszkával bélelték. A kunok a 13. század második felétől, a 14. század elejétől kezdtek temetkezni a romos Árpád-kori templomhoz. Formális, majd idővel valóságos kereszténységük jeleként a 14. század végén, a 15. század elején az Árpád-kori helyén - azt egy falszélességgel kitolva - templomot állítottak itt.

A tövében feltárt sírokból kettőskereszt és madár díszítésű pecsétgyűrűk, övcsat, különféle ruhaveretek és -kapcsok kerültek elő. Előkerült egy, a templom sarkához eltemetett kun női csontváz is tipikus kun fülbevalóval. A lelet vállában nyílhegyet fedeztek fel a kutatók. A feltáráson egy meglepően összetett szerkezetű és fejlett, 13. század végi épület került elő, amit a kunok építhettek. A ház különlegessége, hogy földfalát fabélés borította és tornáccal rendelkezett.

A temetők területén újabb árokszakaszokat is feltártak. Az egyikben egy hasra fektetett halottat találtak a régészek, akit feltehetően még a tatárjárás idején hantoltak be ide. Pár évvel korábban egy hasra fektetett, hátra kötözött kezű csontváz is előkerült. Fejénél öt vassarlót, lábánál kést, körülötte az árokból származó köveket találtak. A közösségből kivetett és rendellenesen eltemetett egyén a büntetés minden formáját megkapta. Feltehetően a késő középkor folyamán, még a kunok temethették el így. A templomok közelében rengeteg sírt tárnak fel jelenleg is a szakemberek, egymás alatt és felett, két-három, akár négy rétegben, legalább száz sírral számolnak idén is.

Gallina Zsolt kiemelte: érdemes megemlíteni egy öreg házaspárt, akiket egymást átölelve, közös sírgödörben temettek el. Nehéz megbecsülni a temetők eredeti sírszámát. Mostanáig mintegy ötszáz sírt tártak fel, de számos lelet pusztulását okozta a területen végzett földművelés vagy a kincskeresés. A templomot és a temetőt körülvevő 100-110 méteres átmérőjű külső árok alapján háromezer fölé tehető az ide a 11. és a 16. század között eltemetettek száma.

A feltárás után egy arasznyi magas fal felépítésével elvégezték a templomok jelképes helyreállítását. A külső árkot és sáncát is rekonstruálták eredeti kivitelében. A templom területére emléktáblát, kopjafát és emlékkeresztet állítottak. Így egy népszerű régészeti emlékparkot hoztak létre a területen, melyet folyamatosan, újabb és újabb látványelemekkel bővítenek.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×