Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.67
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Perre megy Budaörs önkormányzata a több mint kétmilliárdos állami elvonás miatt

Hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul, s kártérítést is kér Budaörs önkormányzata az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás miatt, melynek alapján a harmincezres Pest megyei várostól körülbelül 2,3 milliárd forintot akar elvonni az állam - tájékoztatta a szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülésen született döntésről a polgármesteri hivatal sajtófőnöke az MTI-t.

Nagy Ildikó Emese elmondta, hogy a végül 12 igen és 2 nem szavazattal elfogadott előterjesztés, illetve Budaörs polgármesterének szóbeli tájékoztatása szerint nemcsak az iskolák fenntartói, majd működtetési jogát vette el az állam az önkormányzatoktól, hanem - a kormány korábbi ígéretével szemben - ezzel összefüggésben néhány önkormányzatra még egy úgynevezett szolidaritási hozzájárulást is kivetettek.

Budaörs esetében ez többszörösen meghaladja azt a 900 millió forintot, amit az önkormányzat korábban az intézményei működtetésére fordított. E szolidaritási hozzájárulás következtében egyébként országosan 23 milliárd forintot kívánnak beszedni, amely 10 százaléka Budaörsöt terhelné, mintha egy egymilliós lélekszámú nagyváros lenne - idézte Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester szavait a sajtófőnök.

Hozzátette: a rendkívüli testületi ülésen érvként hangzott el az is, hogy Budaörs az első Fidesz-kormány idején a települések adóerő-képessége alapján számított állami finanszírozásként intézményei fenntartásához mindössze kiadásainak 10 százalékát kapta meg, ami egymilliárd forintot tett ki (más önkormányzatok esetében ez az arány elérte a 40-60 százalékot), most pedig nemcsak ezt akarja elvenni a kormány, hanem ennél jóval többet, összesen körülbelül 2,3 milliárd forintot.

A tervezett intézkedés az önkormányzati törvényt, valamint az alaptörvényt is sérti, s ha ez ellen nem próbál meg az önkormányzat minden eszközzel fellépni, akkor felelőtlenül gazdálkodik a vagyonával. A most megszavazott előterjesztés alapján a budaörsi önkormányzat ügyvédi segítséggel az Alkotmánybírósághoz, az Alapvető Jogok Biztosához, az Emberi Jogok Európai Bíróságához valamint más uniós, illetve Európa Tanácsi szervekhez fordul, továbbá az illetékes bírósághoz kártérítési igényt nyújt be - közölte Nagy Ildikó Emese.

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×