Infostart.hu
eur:
375.47
usd:
318.18
bux:
127616.08
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Így látja a külföld a magyarországi kvótanépszavazást

Az első nemzetközi sajtókommentárok a népszavazás részvételi arány miatt érvénytelenségét és a kötelező uniós betelepítési kvótákra adott nem szavazatok győzelmét emelik ki a vasárnap tartott kvótareferendum kimenetelével foglalkozó kommentárjaikban.

A Reuters brit hírügynökség azt írta, hogy a Fidesz vezető politikusai a nemek egyértelmű sikerére utalva győztesnek nyilvánították a kormányt a voksolás befejeződése után. Az érvénytelen népszavazás ugyanakkor a Reuters szerint csökkenteni fogja Orbán Viktor képességét arra, hogy nyomást gyakoroljon Brüsszelre menekültpolitikájának megváltoztatása érdekében.

Az AFP francia hírügynökség úgy kommentálta az előzetes részvételi eredményeket, hogy a népszavazás "fél kudarcnak" bizonyult Orbán Viktor miniszterelnöknek, hiszen nem sikerült elegendő létszámú szavazót mozgósítania. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a kormányfő néhány napja már készül erre a forgatókönyvre, és folyamatosan hangoztatta, hogy az elsődleges fontosságú tényező nem a részvételi arány, hanem a nemmel válaszolók aránya. Ezen a téren pedig nem kellett csalódnia, hiszen minden előrejelzés a kötelező uniós betelepítési kvóták elutasításának magas arányát mutatja - írta a hírügynökség kommentátora, aki szerint a nemek győzelme politikailag megerősíti a miniszterelnök pozícióját Magyarországon, Európában pedig azt a képet róla, hogy a bevándorlásellenes populista tábor vezetőjévé vált.

A dpa német hírügynökség azt írta, hogy a "pánikkeltő elemekkel tűzdelt masszív" kampány ellenére sem sikerült mozgósítani a szavazásra jogosultak több mint felét, Orbán Viktor miniszterelnökről azonban mindez lepereg. Számára a több mint hárommillió nem szavazat megbízást jelent a kötelező kvóták elleni küzdelem folytatására.

A hírügynökség írása szerint Orbán Viktor miniszterelnök többször is hangsúlyozta egy érvényes népszavazás jelentőségét a "brüsszeli bürokrácia elleni harcában", vasárnap azonban némileg visszakozott, a kormányfő szenvtelenséget mutatva azt mondta: függetlenül a referendum érvényességétől, a népszavazásnak mindenképpen lesznek jogi következményei.

Összefoglalójában a dpa azt írta: Magyarország erős embere provokálja az Európai Unió vezetését. A hírügynökség szerint menekültellenes népszavazása nem hozott igazi sikert, Orbán Viktort azonban ez nem fogja megakadályozni abban, hogy továbbra is átkozza Brüsszelt, még akkor is, ha népszavazás előtti "hecckampány" intenzitását tekintve a vasárnapi eredmény inkább ösztövérnek tűnik a dpa szerint.

"Vajon éles vagy életlen Orbán kardja, amellyel a brüsszeli 'nihilisták' ellen harcol?" - vetette fel a kérdést a német hírügynökség. "Orbán számára vélhetően nem kérdéses: mivel több mint hárommillióan szavaztak az EU-kvóták ellen, a budapesti populista minden bizonnyal élesebbnek találja a kardját mint valaha" - írta a dpa.

Az EFE spanyol hírügynökség úgy értékelte, hogy a referendum a küszöbértéket el nem érő részvételi arány miatt "visszaütött".

A brit közmédia, a BBC tudósítója vasárnap este azt írta, hogy a kormány számára csalódást keltő, ha a referendum ekkora erőfeszítés és pénzráfordítás ellenére érvénytelennek bizonyul, maga a miniszterelnök pedig "gyengébbnek vagy akár nevetségesnek is tűnhet".

A The Guardian című brit lap is arra helyezte a hangsúlyt, hogy Orbán Viktornak nem sikerült meggyőznie a szavazásra jogosultak szükséges 50 százalékát, hogy vegyen részt a voksoláson. Úgy vélte, ez negatívan hathat arra a folyamatra, amelyet a miniszterelnök maga igyekezett egyfajta EU-n belüli kulturális ellenforradalomként beállítani. A The Guardian is megjegyezte, hogy a szavazók túlnyomó többsége elutasította a kötelező uniós kvótákat.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×