eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Trócsányi: elfogadhatatlan a kvótarendszer

Az igazságügyi miniszter szerint nem megoldás, elfogadhatatlan Magyarország számára az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszer, amely felülről nyitott, így azt üzeni a migránsoknak, hogy "lehet jönni" - mondta az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Trócsányi László kifejtette, nem tekinthető eredményesnek az a kvótarendszer, amely alapján egy év alatt mintegy 5800 embert sikerült áttelepíteni. Azt mondta, sokszor csak papíron létezik az áttelepítés: Litvániába például 22 embert telepítettek, de közülük 21-en visszament, ennek ellenére az Európai Bizottság ezt próbálja meg "lenyomni a tagállamok torkán".

A miniszter bízik abban, hogy a vasárnapi népszavazás eredménye egyértelmű iránymutatást ad a kormánynak arról, mi a teendője.

Felidézte, az Európai Tanács tavaly szeptemberben döntött a kötelező betelepítési kvótákról, ezt Magyarország és Szlovákia megtámadta, valamint Lengyelország is beavatkozott a perbe a magyar oldalon. Mint mondta, erős jogi küzdelemről van szó, amelyben geopolitikai tényezők is felfedezhetők. A tanács mellett főleg azok az országok avatkoztak be, amelyek a szétosztásban érdekeltek, például Németország, Svédország és Franciaország.

Magyarország pénteken nyújtotta be észrevételeit a beavatkozási kérelmekre - mondta. A kvótaper precedensértékű eljárás, és Magyarország komoly jogi érveket sorakoztatott fel, amelyeket az Európai Unió Bírósága nem "söpörhet le az asztalról" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×