Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.65
bux:
118292.43
2026. január 13. kedd Veronika

Pálffy Ilona visszautasította, hogy csalnának a szavazatszámlálók

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy vannak, akik csalással vádolják meg a szavazatszámláló bizottsági tagokat.

Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva a mintegy 50 ezer tag nevében is visszautasította a vádaskodásokat. Arra a kérdésre, hogy miként lehet kiszűrni a csalásokat, főleg azokban a szavazókörökben, ahol nincsenek ellenzéki tagok, azt mondta, ugyanúgy, ahogy azokon a helyeken, ahol vannak.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámlálással kapcsolatos szabályok nem változtak az elmúlt húsz-huszonöt évben, és tudomása szerint egyetlen feljelentést sem tettek szavazatszámlálók csalása miatt.

Elmondta, egyre nehezebben találnak a jegyzők szavazatszámlálókat, mert az egyébként is nehéz, nagy figyelmet igénylő munka. A vádaskodások után még nehezebben találnak majd a helyi választási irodák olyan embereket, akik elvállalják ezt a felelősségteljes feladatot - tette hozzá.

A népszavazáson Magyarországon 10 331 szavazatszámláló bizottság működik, valamennyi legalább öt taggal. A parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak - és a népszavazást kezdeményező kormánynak - lehetősége volt arra, hogy a bizottságok mindegyikébe tagot delegáljon.

A Fidesz 13 880, a Jobbik 175, a KDNP 279, az LMP 41, míg az MSZP 4012 tagot delegált az országos népszavazásra.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

2026-ban is felvehető a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK: házépítésre vagy lakásvásárlásra egy gyerekkel 1 millió, kettővel 4 millió, hárommal 15 millió forint igényelhető, házaspárok esetén az előre vállalt gyermekek is figyelembe vehetők. Meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére az említett összegek fele vehető fel, és a falusi CSOK akár kétféle kamattámogatott hitellel, így például az új Otthon Starttal, vagy új gyermek vállalása esetén a CSOK Plusszal is kombinálható. Bemutatjuk a feltételeket, a településlistát és az igénylési tudnivalókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×