Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Simicskó: a kormány nem szeretné a biztonsági kockázatok súlyosbodását

A bevándorlás biztonsági kockázatai már most is érintik Magyarországot, a kormány pedig nem szeretné, ha ez súlyosbodna - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton, az Országházban a Dömötör Csabával, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón.

A miniszter hangsúlyozta, senki sem kényszerítheti a magyar embereket arra, hogy felvállalják a kényszerbetelepítés biztonsági kockázatait. A vasárnapi népszavazás nemzeti ügy, Magyarország jövőjéről szól, tétje pedig az, hogy "meg tudjuk-e védeni közösségeinket, családjainkat" - fejtette ki Simicskó István.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, a kormány számára a szabadságról és a hazaszeretetről szól a népszavazás.

Kiemelte, a referendum a kabinetnek azért jelenti a szabadságot, mert makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnénk együtt élni. A voksolás emellett a hazaszeretetről is szól, a kormány ugyanis szereti Magyarországot, és úgy gondolja, minden hibájával és erényével együtt ez egy nagyszerű ország, amelyet "szeretnénk megőrizni olyannak, amilyennek megismertük, és amilyennek szeretjük" - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×