Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.78
bux:
121702.25
2026. január 16. péntek Gusztáv

Molnár Gyula: az MSZP megvédi az ország uniós tagságát

A MSZP 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba, 2016-ben pedig ők védik meg Magyarországot, hogy ne lehessen kivezetni az unióból - mondta az MSZP elnöke csütörtökön Debrecen főterén, a párt nőszövetségének Szeretettel a gyűlölet ellen című rendezvényén.

Molnár Gyula szerint "nem létező kérdésre nincs jó válasz", ezért arra kért mindenkit, október 2-án maradjon otthon, mert "csak azt a szavazatot nem lehet elcsalni, ami nincs leadva".

A szocialisták rendezvényének kezdetén a Fidelitas helyi aktivistái Ne kockáztassátok a jövőnket! feliratú molinót tartottak magasba, folyamatos fütyüléssel és a "hazaáruló" szó skandálásával zavarták az ellenzéki politikusok - Molnár Gyula és Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke - beszédét.

Molnár Gyula köszöntötte a megjelent "demokratákat" és az ellentüntetőkre utalva az "antidemokratákat" is.

Az MSZP kihelyezett plakátjai előtt állva utalt rá, hogy pártja szolid kampányt folytat a népszavazás előtt, "nyilakkal lő" a kormány 3,9 milliárd forint közpénzből finanszírozott "ballisztikus rakétáira".

Az ellenzéki pártelnök a menekültkérdést valódi problémának nevezte, de szerinte a népszavazási kérdés nem erről szól, és azt sem lehet tudni, hogy milyen közjogi következménye lesz október másodikának.

A szocialisták nem támogatnak semmi olyan kérdést, amely felvetheti, hogy Magyarország távolodjon az Európai Uniótól - tette hozzá a pártelnök.

"A hatalom egy éve kiengedte a szellemet a palackból, az eredményét itt láthatják" - mutatott Molnár Gyula, a fütyülő, bekiabáló mintegy harminc ellentüntetőre.

Gurmai Zita beszédében - amelyet ugyancsak végig füttykoncert kísért - előbb együttérzését fejezte ki a budapesti robbantásban súlyosan megsérült két rendőrrel, majd azt mondta: "Magyarország nem élhet gyűlöletben". A félelem elveszi a szabadságot, a biztonságot, aki gyűlöletet szít, az félelmet akar kelteni - mondta.

A szocialista politikus szerint Európában nincs kötelező betelepítési kvóta, a kormány "hazug, értelmetlen és álságos" kampányt folytat a migrációról.

"Állítsuk meg Orbán Viktort, állítsuk meg a gyűlöletet!" - szólította fel mintegy nyolcvan hallgatóját Gurmai Zita, kérve, hogy október 2-án, a népszavazás napján maradjanak otthon.

A rendezvény végén tumultuózus jelenetek zajlottak le az MSZP aláírópultjánál. Gurmai Zita a kamerák jelenlétében hívta fel telefonon a belügyminisztert, és üzenetrögzítőjére mondva kérte sürgős intézkedését az egyre durvábbnak látszó incidens, dulakodás megfékezésére.

Az ellentüntetők vezéralakja külön szóváltásba keveredett Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselővel. "Ez volt a gyűlöletkampány" - mutatta fel neki a férfi az MSZP-s politikus arcképével megjelent egykori plakátot, amelyen a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004. december 5-ei népszavazás előtt.

A város főterén kialakult hangzavar és tumultuózus jelenetek közben többen skandálták, hogy "Orbán takarodj!", "Viktor takarodj!", az ellentüntetők pedig továbbra is azt, hogy "hazaárulók".

A rendezvény végén rendőri intézkedés alá vonták az ellentüntetők hangadóját.

Szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt egy embert igazoltatott és előállított a rendőrség a Kossuth téren tartott rendezvény helyszínén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI érdeklődésére. Közleményük szerint "az események tisztázása jelenleg is tart, a rendőrség vizsgálja, hogy súlyosabb jogsértés megvalósult-e".

A Fidelitas debreceni szervezete feljelentést tesz, mert megrongálták a molinójukat az MSZP rendezvényén - közölte a szervezet csütörtök este az MTI-vel. Közleményük szerint flashmobjuknak az volt a célja, hogy emlékeztessék a rendezvényen megjelenő Bangóné Borbély Ildikót: az igazi gyűlöletkampány az volt, amit a 2004. december 5-ei népszavazáskor a szocialisták csináltak, és amelynek ő volt a plakátarca. "A rendezvényen a szocialista szimpatizánsok és aktivisták erőszakosan viselkedtek, emellett több helyen és többször megrongálták a molinónkat. Ezzel kapcsolatosan a Fidelitas debreceni szervezete megteszi a szükséges jogi lépéseket, feljelentést fogunk tenni" - zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×