Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Kövér László: Brüsszel nem hagyhatja figyelmen kívül a népszavazás eredményét

Kövér László: Brüsszel nem hagyhatja figyelmen kívül a népszavazás eredményét

„Nem hiszem, hogy Brüsszel megengedné magának azt, hogy egy egyértelmű, világos jelzést figyelmen kívül hagyna október 2-a után” - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„A világ teljes mértékben megváltozott az elmúlt 20-30 évben, de különösen az elmúlt tíz évben. Sokkal bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbá vált, az emberek, úgy látszik, hogy sokkal frusztráltabbak, mint 20-30 évvel ezelőtt voltak. Sokkal kevésbé örömteli ma az utcán sétálni, mert az ember nem tudja elhessegetni magától azt a gondolatot, hogy bármi történhet vele” - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

A kvótanépszavazással kapcsolatban Kövér László elmondta, hogy a fórumokon megjelentek számából és összetételéből úgy látja: nagyon nagy az érdeklődés a kvótanépszavazás iránt.

„Nem feltétlenül a Fidesz törzsközönsége jelenik meg egy-egy ilyen fórumon, hanem sok az olyan érdeklődő is, aki adott esetben lehet, hogy más pártokra szavazott 2014-ben és 2010-ben, és lehet, hogy 2018-ban is más pártra fog szavazni. De most érzi azt, hogy ez egy olyan kérdés, ami nem pártpolitikai kérdés, hanem a saját gyerekeinek és unokáinak, és az ő hátralévő éveinek a milyenségét, jövőjét határozza meg” - mutatott rá az Országgyűlés elnöke.

Kövér László úgy látja, van egy jogos aggodalom Európa és Magyarország jövője iránt, és az emberek szeretnének a most zajló tendencia ellen tenni valamit, a népszavazást pedig egy jó alkalomnak látják erre.

"Én egy nagyfokú egyetértést látok a közvélemény és a kormány között" - jelezte.

Arra a kérdésre, hogy mit mondana azoknak, akik szerint nem érdemes elmenni, mert nincs közjogi jelentősége, bármi is lesz az eredmény, Kövér László azt válaszolta: nincs olyan választás, amire ne lenne érdemes elmenni.

„Olyan csekély erőfeszítésbe telik elsétálni a házunktól néhány száz méterre lévő szavazófülkéig, hogy a legcsekélyebb tét is megéri, mert mégiscsak a saját sorsunkat befolyásoljuk valamilyen mértékben. Itt viszont többről van szó, mint akár egy országgyűlési választásról. Az pedig, hogy ennek lesz-e közjogi következménye, az eredmény ismeretében válik el” - mondta az Országgyűlés elnöke.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×