Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Tölgyessy: Orbán megütötte a főnyereményt

Tölgyessy: Orbán megütötte a főnyereményt

A Fidesz a vasárnapi kvótareferendumon is demonstrálhatja itthoni erőfölényét, emellett Orbán Viktor miniszterelnök külföldön is erősítheti pozícióját – fejtette ki Tölgyessy Péter politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormánypárt óriási energiával mozgósít, míg a baloldali ellenzék meddő pozícióban van, beleesett az érvénytelenség csapdájába.

„A népszavazásnak nincs közvetlen közjogi következménye, hiszen brüsszeli ügyről akar dönteni” – emlékeztetett az alkotmányjogász.

Az elemző szerint ezzel együtt fontos az érvényesség, még ha a Fidesztől arra is számít, hogy bármi az eredmény, ugyanazt kommunikálja majd, óriási győzelemről beszélnek majd a párt és a kormány politikusai.

„Arra számítok, hogy 90-97 százalék lesz az érvényes szavazatokon belül a nemek aránya, ez pedig azt húzza alá, hogy a magyar ismét a hatalom által integrált társadalom lett. Demonstrálja a Fidesz, hogy uralja az országot. A párt világos érdeke, hogy óriásinak nevezze a tétet, ezért nem állítja be a népszavazást megnyertnek, és hatalmas lendülettel mozgósít” – jelezte Tölgyessy Péter.

Az ellenzék helyzetéről és a valószínűsített eredményről is beszélt.

„A baloldal beleesett az érvénytelenség csapdájába, azzal, hogy erre játszik, meddő pozícióba cövekel le. Szerintem jóval 90 fölötti lesz a nemek aránya, és valószínűleg az érvényesség is meglesz. Ehhez keményen megdolgoztatja Orbán Viktor a saját pártját. A kérdés tartalmához egyébként nehéz hozzászólni, nemigen lehet azzal kampányolni, hogy jöjjön minél több menekült” – tette hozzá.

Az elemző szerint a Fidesz a baloldalnak vasárnap jelzi, hogy „csak szájalni tud”, a kérdésben vele azonos álláspontot képviselő Jobbiknak pedig azt, hogy „mi megcsináljuk, amit akarunk, ti pedig kormányképtelenek vagytok”.

„Ezzel folytatódik az ellenzék vergődése” – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a magyar az egyik legzártabb, legkevésbé szolidáris társadalom Európában, ezt pedig kampánnyal nem lehet megfordítani.

„Az asszimilálódásra képtelen kisebbség jelenléte eleve nem is lenne szerencsés” – fűzte hozzá.

Tölgyessy Péter szerint másfél éve Orbán Viktor óriásit kockáztatott a menekültügyben hangoztatott álláspontjával, aztán megütötte a főnyereményt, most pedig szeretné hazavinni azt.

„Nemcsak itthon arathatja le a győzelmet, hanem Európa egyik legerősebb miniszterelnökének is nevezheti magát” – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyet ide kattintva teljes egészében elérhet.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×