eur:
389.75
usd:
362.06
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Ne a gyerek feje felett döntsünk a nyári táborról!

A klinikai gyermekpszichológus szerint egy tábor kiválasztásánál a szabadidő eltöltésének célját kell meghatározni, majd a család költségvetésének megfelelő helyet kiválasztani. Kalamár Hajnalka az InfoRádió Aréna című műsorában azt hangsúlyozta, hogy ne legyen nyűg a gyerek nyári elhelyezése.

Kalamár Hajnalka klinikai gyermekpszichológus szerencsésebbnek tartaná, ha inkább a tavaszi és az őszi szünetek lennének hosszabbak a két és félhónapos nyári vakáció rovására.

A szakember az InfoRádió Aréna című műsorában a szülők részéről a szünidő megtervezésére hívta fel a figyelmet. Ugyanis a gyerekek megérzik, ha otthon kvázi nyűgnek tartják a nyári elhelyezésüket.

„Nem tartom azt jónak, amikor a gyereknek véget ér a tanév, és rögtön egy iskolai táborba mennek, mondjuk egy napközis táborba. Mert akkor ugyanaz folytatódik: be kell menni reggel, lehet, hogy ugyanazokba a padokba, ugyanazokba a termekbe, délután pedig hazamennek" - tanácsolta a szakember.

"Jó, ha van néhány nap, amikor laza programot szervezünk, a laza semmittevésről szól. Hadd aludja ki magát, hadd nézzen filmeket, ha ahhoz van kedve, olvasson, vagy bármi, amit akar, és ne legyen kötelező semmit se csinálni” - ösztönözte a szülőket.

A klinikai gyermekpszichológus szerint ha figyelünk a gyerekre, akkor ő megadja azokat a jelzéseket, hogy mivel töltené el szívesen az idejét nyáron.

„Legyen egy biztonságos referencia, utána pedig érdemes tisztázni azt, hogy mi a célja a táborválasztásnak. Nagyon fontos például a gyerek véleménye. Azt szeretnénk a gyerekkel együtt, hogy menjen egy nyelvi táborba? Az is kérdés, hogy mennyire fáradt a gyerekünk. Olyan nyelvi tábort válasszunk, ahol van néhány órás foglalkozás naponta, de az játékos, könnyed, vagy pedig választhatunk olyat, ami megterhelőbb, mert jön egy kisérettségi, egy nyelvvizsga, és ott szüksége van a többlet-nyelvtudásra. De ezt mind a gyerekkel megbeszélve, és nem a feje fölött eldöntve” - javasolta a klinikai gyermekpszichológus.

Először tehát a szabadidő eltöltésének célját kell meghatározni, majd a család költségvetésének megfelelő helyet kiválasztani – hangsúlyozta Kalamár Hajnalka.

Mindig figyelembe kell venni a gyermekek személyiségét akkor, amikor először dönt a szülő arról, hogy ottalvós táborba küldi a gyermekét a nyári szünetben – tanácsolta a klinikai gyermekpszichológus. A szakember szerint ilyen esetekben nem kell minden nap hívni a gyereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×