Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

A beszállítók szerint ők finanszírozzák az egészségügy egy részét

Több mint ötvenmilliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi hatvanmilliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét - mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Holchacker Péter közölte, a kórházi tartozás összege havonta 3-4 milliárd forinttal nő, így az év végére elérheti a 60-70 milliárdot. Az újra megjelenő eladósodásra magyarázat az is - mondta -, hogy a hbcs (homogén betegségcsoportok) reálértéke 2007-hez képest csaknem egyharmadával csökkent.

Ugyanakkor elismerik, hogy jelentős többletforrást sikerült az egészségügynek kiharcolnia a 2017-es költségvetésben, és folyamatosan nőtt 2007 óta mind a gyógyító-megelőző, mind az összevont szakellátási kassza. A kassza struktúrája azonban átalakult - tette hozzá -, dologi költségekre arányaiban kevesebb jut, mint nyolc éve, így a büdzsé összegének növekedése ellenére ma kevesebb jut a kórházakban a működésre, a dologi kiadásokra.

Holchacker Péter úgy fogalmazott, az elmúlt évek tapasztalatai szerint nehéz azt az "intelmet" elfogadni, hogy gazdálkodjanak még ügyesebben a kórházak. Mint mondta, lehet javítani a gazdálkodáson, de ekkora mértékű hiányt nem az "ügyetlen kórházi menedzsment és a gonosz beszállítók" hoznak össze, hanem az egyenes következménye a makrogazdasági adatoknak.

Az ETOSZ szerint a megoldás az lenne, ha 2020-2021-ig évenként öt százalékkal több forrás jutna az E-alapba. Addig is, amíg nem érkezik meg a szükséges forrás az egészségügyi költségvetésbe, az egyesület támogatásával hazai pénzintézetek kialakítottak egy olyan finanszírozási konstrukciót, amely minden érintett fél számára előnyös, és csökkenti a késedelmes fizetésekből adódó felesleges feszültségeket - jelezte.

Az igazgató kitért az amortizáció miatti pótlás évek óta megoldatlan kérdésére is, ami szintén hiányzik a rendszerből. Az egyesület úgy gondolja, mivel az egészségügyi szolgáltatók nagy része négy éve állami fenntartásban működik, időszerű lenne végre felülvizsgálni az amortizáció elszámolhatóságát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 08:18
×
×
×
×