Infostart.hu
eur:
386.06
usd:
331.53
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

151 millió forint a roma lányok iskolaelhagyásának megelőzésére

A roma lányok iskolaelhagyásának megállítására kiírt programban 151 millió forintért lehet pályázni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

Czibere Károly hozzátette: különösen a 10 és 18 év közötti roma lányok veszélyeztetettek a lemorzsolódásban, amelynek egy életre szóló negatív hatása van. A pályázat keretében mentorálási modelleket kell kidolgozni civileknek és önkormányzatoknak, amelyek erősítik az érintett korosztály belső motivációját, iskolai eredményességét, fontosnak tartják a szülők bevonását is a programba.

Az államtitkár kitért arra is, hogy idéntől már kötelező feladat az önkormányzatok számára a gyermekétkeztetés megszervezése, azaz napi egyszeri meleg étel biztosítása a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Nyáron mindenki, aki hátrányos helyzetű, élhet ezzel a lehetőséggel, bölcsődei vagy óvodai jogviszonytól függetlenül - mondta. Tavaly 140 ezer hátrányos helyzetű gyermek vett részt a programban, idén 208 ezer gyermekről van szó, a forrásokat a kormány biztosítja hozzá - fejtette ki.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×