eur:
395.93
usd:
366.9
bux:
65646.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ezekre a területekre koncentrál a Köznevelési Kerekasztal

Négy területre, a pedagógusképzésre, a tartalomfejlesztésre, a fenntartói változásra, valamint az oktatási struktúra és infrastruktúra fejlesztésére koncentrál a Köznevelési Kerekasztal a közeljövőben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára szerda este Győrben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Battyhány Köre által kidolgozott Idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.

Palkovics László elmondta: a pedagógusképzésben korábban szeretnék biztosítani a gyakorlati oktatást, erősítenék a szakmódszertant, és szeretnék megvizsgálni, hogyan lehetne másképp pozicionálni a pedagógusokat.

A tartalomfejlesztést részben a tananyag csökkentésével, részben a nemzeti alaptanterv átalakításával képzelik el.

A fenntartói változásról szólva elmondta, hogy 57 tankerület lesz az országban, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a mindennapos döntések helyben szülessenek meg, hatékonyabbá és gyorsabbá téve a munkát.

Palkovics László példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében két tankerület lesz, a győri éves költségvetése 10-15 milliárd forint lesz.

Az államtitkár hozzátette: az oktatási struktúra és infrastruktúra fejlesztésével azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a nagyobb városok és a kisebb települések közötti különbség az oktatásban.

Beszélt arról is, hogy az oktatási intézményi struktúrában létrejön a szakgimnázium.

Palkovics László hozzáfűzte: a "világ megváltozott körülöttünk, de mi elfelejtettünk változni hozzá, társadalmi és technológiai szempontból is". Példaként hozta fel, hogy a projektalapú oktatásra nem biztos, hogy van eszköz egy faluban.

Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke elmondta, hogy októberben megjelenik az Idők jelei második kiadása, amelyben olyan kérdéseket érintenek, amelyek "nem kerülhetők meg a mindennapokban", így a migrációt, a korrupciót, a törvényalkotást, az ifjúság és a sport kapcsolatát.

Emlékeztetett, hogy a vitaanyaggal a magyar társadalom életének jobbítását szeretnék elérni.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×