eur:
416.38
usd:
400.99
bux:
79973.37
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna

Gulag emlékév: a legnagyobb tömeggyilkosságra emlékeztetni kell

Soha el nem múló kötelességünk emlékeztetni az emberiség történetének legnagyobb tömeggyilkosságára - mondta Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a Gulág-emlékév keretében rendezett, A Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című vándorkiállítás megnyitóján, kedden Budapesten.

Hozzátette: nem feledhető az sem, hogy mindezt a kommunista ideológia jegyében követték el.

A Gulág táboraiban becslések szerint mintegy 20 millió ember vesztette életét, 1939 őszén pedig a lengyel területek elfoglalása nyomán felállították a GUPVI elnevezésű táborhálózatot is, amely tulajdonképpen a külföldiek - hadifoglyok és kényszermunkára hurcolt civilek - fogvatartási helye volt.

A legtöbb magyar foglyot 1944 ősze és 1945 tavasza között vitték el, összesen mintegy 6-800 ezer embert, akiknek közel fele, több mint 300 ezer ember soha nem térhetett haza.

A táborrendszer részben ingyen munkát biztosított a szovjet államnak, de azt a célt is szolgálta, hogy bizonyos régiókban megváltoztassa az etnikai viszonyokat, így például Kárpátalján, vagy Erdélyben, ahonnan főként a magyarokat és németeket hurcolták el - mondta az államtitkár.

A táborokból 1947-ben elengedtek több mint 100 ezer magyart, de a többségük csak Sztálin halála után, 1953 és 1956 között térhetett haza.

A kommunizmus és a fasizmus éles ellentétben állt egymással, ám a módszerek hasonlóak voltak. Ideje, hogy hasonló mércével is mérjék világszerte - vélekedett Íjgyártó István.

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója elmondta: a 20. századi magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája volt a málenkij robot, a civilek 1944-45-ös Szovjetunióba hurcolása.

A történelem során a hadifogság a háborúk természetes velejárója volt, de a civilek kényszermunkára kényszerítése éveken át otthonuktól távol nem tekinthető ilyennek. A második világháború végén azonban a Kárpát-medencében szinte minden népet sújtott a málenkij robot, és évtizedekig hallgatni kellett róla - fejtette ki a szakember.

A Gulág-emlékév és a kiállítás célja emlékeztetni azokat is, akiknek kellene, hogy legyen bűntudatuk, de nem mindig van - jegyezte meg Szakály Sándor.

Kovács Emőke, a Gulág-emlékév szakmai vezetője elmondta: a kormány az eseménysorozatot 2017 februárjáig meghosszabbította. Különösen örvendetes, hogy a szakmai rendezvények mellett sok száz civil pályázó és határon túli szervezet is bekapcsolódott az emlékév munkájába, a részükre újabb pályázatokat írnak ki. Az emlékév eseményeiről a www.beszedesmult.hu honlapon lehet tájékozódni - fűzte hozzá.

Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Foglyok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke, korábbi fideszes országgyűlési képviselő, akinek szüleit a világháború végén egy évtizedre a szibériai Kolimára deportálták, a rendezvényen szóvá tett: a Szovjetunióba hurcolt százezreknek máig nincs központi emlékhelye Magyarországon. Szerinte az emlékhely felállítására a legmegfelelőbb hely a Szabadság tér lenne. Ha ott lehet az elkövetők emlékműve - mondta a szovjet hősi emlékműre célozva -, akkor ott lehet az áldozatoké, az elhurcoltaké is.

A kommunizmus emberiség elleni bűne nem pusztán hiba volt, hanem az ideológia lényegéből következett - hangoztatta a szónok, aki Illyés Gyula nyomán arról is beszélt: a rosszul elrendezett múlt "visszajár", a múltat is meg kell teremteni, mert a rosszul megírt idő ködszerűen megüli a tájat.

A rendezvényen ünnepélyesen átadták a középiskolák minisztériumi fenntartóinak azt a Sára Sándor filmrendező Gulággal kapcsolatos műveit tartalmazó hat DVD-ből álló csomagot, amely a tervek szerint eljut majd minden magyar középiskolába, hogy a tanulók megismerkedhessenek a korszakkal. A DVD-k tartalmazzák többek között Sára Sándor Nehézsorsúak, Magyar nők a Gulágon és Pergőtűz című alkotásait.

A Budapesti Főváros Levéltárának aulájában megnyílt kiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Károli Gáspár Református Egyetem, az Akadémia bölcsészettudományi kutatóközpontja és a Veritas Történetkutató Intézet szakmai együttműködésével jött létre.

A kiállításon térképek, korabeli dokumentumok és fényképek mutatják be az 1944-től a Szovjetunióba hurcoltak életkörülményeit, sorsát.

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×