Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Állami kézbe veszik a közoktatási intézményeket

Az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója az Országgyűlésnek kedden benyújtandó törvényjavaslat értelmében. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után közölte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani, ezt szolgálják a változtatások.

A köznevelési helyettes államtitkár hangsúlyozta: ahogy korábban - most is - konszenzus volt a kerekasztal ülésén arról, hogy a vegyes fenntartás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, kiegyensúlyozott működést kell biztosítani az iskoláknak. Ne fordulhassanak elő olyan technikai problémák, hogy azon kell vitatkozni, ki veszi a krétát, vagy a szivacsot. A legtöbb elégedetlenség gócpontja értékelése szerint ez a vegyes rendszer volt - jelentette ki.

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője kérdésre elmondta, hogy jelenleg az önkormányzatok működtetik az intézmények 55 százalékát, és az állam a működtető közel 45 százalékuknál. Előbbi 2851, utóbbi 2303 intézményt jelent, ugyanakkor a nagyobb létszámú iskolák az önkormányzatoknál vannak.

Az állami működtetéshez szükséges források tervezése zajlik, ez a jövő évi költségvetésben külön soron jelenik majd meg.

A várható változásokat részletezve közölte: az új intézményfenntartó három szinte oszlik a jövőben: lesz egy központ - nevének az Klebelsberg Központot javasolják -, lesz 56 tankerületi központ, és harmadik szintként az intézmények. Kikerül a megyei szint, ami eddig lassíthatta a döntéshozatalt, illetve zavart okozhatott; az irányítás egycsatornássá válik.

A fenntartói jogosultság szintén három részből áll, a minisztérium, a központ és a tankerületi központok között oszlik meg. A tankerületi központok július 1-től alakulhatnak meg - jelezte.

A központnak stratégiaalkotó, irányító feladata van, valamint költségvetési, gazdálkodási és szakmai tervezést végez, ezen kívül ellenőrző feladata lesz a tankerületi központok felett. A tankerületi központok olyan költségvetési szervek lesznek, amelyek a fenntartás operatív feladatát látják el, támogatják az iskolákat.

Az iskolák bizonyos kiadások felett gazdálkodnak, kismértékű beszerzéseket végezhetnek, és részleges munkáltatói jogkörrel bírnak majd. Saját bevételeiknél azt kérik, azt az iskola fejlesztésére fordítsák.

Az iskolaigazgatóknak - a javaslattételi jog helyett - egyetértési joga lesz a pedagógusok alkalmazásánál. Az igazgatókat nem a miniszter, hanem a központ vezetője nevezi ki, míg a tankerületi vezetőket a szakminiszter.

Pölöskei Gáborné összegzése szerint az állami intézményfenntartásra szükség van, s az is egyértelmű, hogy ehhez központi szervezet kell. A módosításoknak pedig igazodniuk kell a közigazgatási - megyei, járási - struktúrához, és decentralizációt kell elérni, növelni az eredményességet és hatékonyságot.

Bíró Gábor, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója kiemelte: az iskolák oldaláról javaslatokat tettek és erre volt fogadókészség. Jelezte: rendelkezésre állnak azok a keretek, amelyek biztosíthatják az új központi fenntartás felépítését. A változtatásokkal olyan támogató környezet alakulhat ki, ami biztosítja a jó működést és a szakmai feladatok megfelelő ellátását.

Sipos Imre a kerekasztal másik keddi témájáról, a tartalomszabályozásról szólva megerősítette, hogy az új nemzeti alaptanterv (nat) koncepcióját az év végéig teszi le az illetékes munkacsoport. Átmeneti intézkedésként a kerettantervi (ket) óraszámokban maximalizálják a gyerekek óraszámát, s ezt csak speciális esetekben és szülői igény lehet majd túllépni - közölte, hozzátéve: azt is szeretnék elérni, hogy a ket-ek helyi alkalmazása rugalmasabb legyen. Az oktatáskutató intézet a tanmenetjavaslatokat augusztus 16-ig készíti el.

Csépe Valéria, az MTA közoktatási elnöki bizottságának vezetője azt mondta: a terheket az optimálishoz közelebb vinnék. Ennek érdekében a nat és ket-ek közötti eltérésekből indulnak ki és a tanórákat maximálnák.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója közölte: nőne a kerettantervi szabályozásban helyi szinten a pedagógusok döntési szabadsága. Jelezte: augusztusra az intézet az általános iskola 1-4., 5-8. osztálya számára olyan javaslat fogalmaz meg, amely a kötött óraszámoktól el lehet majd térni. A tanmenetjavaslatok magyar, matematika, ember és természet és az ember és társadalom területekre készülnek, ezek felhasználásával jobban tudnak majd súlyozni a tananyag feldolgozása során.

Hatszintű skálán néznék meg, hogy a negyedik és nyolcadik osztály végén hol tartanak a diákok, ennek kifejlesztése zajlik.

Sipos Imre az alapítványi iskolákat érintő esetleges változásokról kérdésre azt mondta: a finanszírozásukat ugyanazon logika mentén kapják, mint eddig, és a ket-eket is használhatják, ahogy eddig tehették.

A kerekasztal következő ülése június 14-én várható, akkor a tartalomfejlesztés lesz a fő napirend - jelezte.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×