Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.59
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Lesz Ankara utca és Szenes Iván tér Budapesten

Lesz Ankara utca Budapest II. kerületében, és Szenes Ivánról neveznek el teret a VIII. kerületben - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Az elfogadott javaslatban emlékeztettek arra, hogy 2015 szeptemberében Budapestről neveztek el utcát Ankarában, egyetemek közelében, a központtól néhány kilométerre. Részben "a török fél udvarias gesztusának viszonzásaként", részben a két főváros között 2015-ben létrejött testvérvárosi megállapodásnak megfelelően javasoltak Ankaráról utcát elnevezni Budapesten.

A II. kerületben a Margit teret körülölelő, jelenleg névtelen szerpentin, amely a Margit és a Mecset utcától a Römer Flóris utcai torkolatig tart, lesz Ankara utca. Az utca Gül Baba türbéje, valamint több olyan közterület környékén található, amely török idők emlékét őrzi - indokoltak a javaslatban.

A VIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére közterület viseli majd Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész, számtalan sláger szerzőjének emlékét. A józsefvárosi Rezső tér egy részét nevezik át, itt található Szenes Iván egykori lakóhelye. A tér megmaradt keleti részét Magyarok Nagyasszonya térré nevezik át.

A testület döntött továbbá arról, hogy a XIII. kerületben a háromszoros olimpiai bajnok magyar ökölvívó, Papp László nevét viseli majd egy újonnan kialakítandó névtelen közterület.

A testület döntése nyomán a III. kerületben egy eddig névtelen közterületet Dugovics Titusz térnek neveznek el.

A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség lelkészi hivatala vezetőjének kezdeményezése nyomán a VII. kerületben egy névtelen közparkot Reformáció parknak neveznek el.

A XIV. kerületben Széchenyi Ödönnek - Széchenyi István fiának - állítanak emléket, aki megszervezte az állami és önkéntes tűzoltóságot, és az ő ötlete alapján valósult meg a budapesti fogaskerekű vasút.

A XV. kerületben Bolla Árpád esperes, lelkészről, valamint Turay Ida színésznőről, érdemes művészről neveznek el egy-egy jelenleg névtelen közterületet.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×