eur:
388.74
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Balog: magyar felsőoktatás nincs jó egyetemi tanárok nélkül

Tudomány nincs tudós nélkül, magyar felsőoktatás sincs jó egyetemi tanárok nélkül - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, amikor rektori, egyetemi és főiskolai tanári megbízásokat adott át Budapesten.

Balog Zoltán ünnepi köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a felsőoktatási intézmények olyan eredményeket produkáljanak, hogy itthon és nemzetközi szinten is megállják helyüket. Ehhez az egyetemi tanárok munkája elengedhetetlen - mutatott rá.

A most megbízásukat átvevők valamennyien hosszú évek óta végeznek oktatói, kutatói, oktatásszervezői munkát - közölte a tárcavezető, hangsúlyozva: ez eleve elhivatottságot feltételez, amit szeretnének most megköszönni.

Egyetemi tanárnak lenni közügy és közfelelősség, az egyetem egyszerre értékőrző és értékképző intézmény - összegzett Balog Zoltán, az egyetemi tanárokat az erős tanítói rend tagjainak nevezve.

A miniszter kitért arra, hogy a felsőoktatásban több lépcsőben emelkednek a bérek a jövő évtől. Első lépésként januárban 15 százalékkal nő minden oktató és kutató bére, erre 2017-ben és 2018-ban újabb öt-öt százalékos emelés épül, így a növekményt alapul véve összesen 27 százalékos többletre számíthatnak az érintettek. Ezzel az egyetemi tanárok átlagosan nettó 66 ezer, a docensek 48 ezer, az adjunktusok 33 ezerrel forinttal többre számíthatnak, az intézkedés 16 ezer embert érint - mondta.

Rámutatott: ez a béremelés a kancellárok és a rektorok együttműködésének köszönhető, a felsőoktatás megteremtette a béremelés fedezetét, amelyhez a kormány 2017-2018-ban újabb forrásokat tesz hozzá.

A miniszter kiemelte a Felsőoktatási Kerekasztal munkáját, a rektori konferencia és a hallgatói önkormányzatok együttműködését. Közlése szerint ez egy jó példa, egy nemzetstratégiai, fontos ágazatban így is szót lehet érteni egymással.

A magyar reformok működnek, és ha valahol, akkor ez a felsőoktatásban különösen igaz - hangsúlyozta Balog Zoltán, aki hozzátette: ma nincs adósság a felsőoktatás területén, stabil alapon állnak az intézmények.

Jelezte: a hallgatók 10 százaléka ma már külföldről érkezik. Akkor válhat sikerágazattá a felsőoktatás, ha azt a külföldi hallgatók számára is vonzóvá tudják tenni, ezért a több mint 26 ezres létszámukat szeretnék tovább növelni - mondta.

Szólt a duális képzések elindításáról is, és utalt arra: több száz hallgató kezdte meg ilyen formában tanulmányait. Ez azt jelzi, hogy a gazdaság és a felsőoktatás világának egymáshoz közelítése szintén sikeres volt - állapította meg a miniszter, aki kitért a doktori képzés átalakítására, az ösztöndíjak jelentős emelésére is. Megjegyezte: két év után nagyon komoly minőségi szűrő lesz a képzésben.

Az ünnepségen részt vett Palkovics László felsőoktatási államtitkár, aki a megbízások átadása után hangsúlyozta: az a teljesítmény, amit az elmúlt egy-másfél évben elértek, mindenképpen kiemelkedő.

A felsőoktatási intézmények és a politika közötti távolságot mára sikerült csökkenteni - mutatott rá. Az eredmények között említette a felsőoktatási stratégia megalkotását, amely tartalmazza, hogyan nézzen ki a felsőoktatás 25 év múlva, hogyan gazdálkodjanak azzal a tudással, amely a felsőoktatási intézmények birtokában van. Jelezte: a stratégiához kapcsolódva hatvan akciót rögzítettek, ezek jelentős részét már kimunkálták. Egyetemi tanárnak lenni összetett dolog, ők azok, akik tulajdonképpen az egyetem tevékenységét meghatározzák - mondta. 

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×