Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyurcsány: az igazságszolgáltatás egy része politikai megrendelésre dolgozik

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a Sukoró-ügyben egyértelműen ő volt a célpont, utódja törvénytelen és tisztességtelen módon próbálta börtönbe juttatni. Ez azonban nem sikerült, ezért a "védtelenebb, gyengébb" Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját ítélték letöltendő börtönbüntetésre - fejtette ki Gyurcsány Ferenc, aki megjegyezte, Tátrai Miklós arról számolt be, hogy az ügyészségnek végig az volt a célja a perben, hogy kicsikarjon egy hamis vallomást ellene.

"Az ügyészség ezen eljárása nem egyszerűen tisztességtelen, hanem törvénytelen" - mondta a DK elnöke, majd hangsúlyozta, korábban számtalan ügyben sikertelenül próbálták meghurcolni, ezért úgy gondolja, Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak miatta is kell bűnhődniük, pedig meggyőződése, hogy a két korábbi vezetőt ártatlanul, politikai megrendelésre, koncepciós perben ítélték el.

Gyurcsány Ferenc a történtek miatt azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte "Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített".

Az ellenzéki politikus az említetteknek azt üzente, "ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre", mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően "kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek" és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket - fogalmazott. 

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×