Természetesen igen. A húsvéti ünnepkor már régen elkezdődött, hamvazószerdával, ez a nagyböjt kezdőnapja, és nem is csak húsvét vasárnap, hétfőig tart, hanem még egy héttel később, mátkaváltó, vagy más néven fehérvasárnapon lesz majd vége. Ezek vallási, a keresztény kultúra szempontjából is valóságos határnapok és ünnepnapok, de a paraszti kultúra ide tartozó népszokásai is igazodnak ehhez.

A hamvazószerdát ugyanúgy ünneplik a paraszti kultúrában, mint a templomokban?

A hamvazószerda legfontosabb eleme a hamvaszkodás, amikor az előző évi szentelt barkát elégetik, és ennek a hamujával keresztet rajzolnak a hívek homlokára, porból lettünk és porrá leszünk.

Emlékezzünk az elmúlásra.

És a halandóságra. Ezzel együtt elindul egy bűnbánati időszak, és a hamu mint tisztítóközeg, a böjti minden értelemben vett megtisztulásnak is a kezdőpontja mindenki számára. És itt össze is tartanak, néhány esetben persze a hiedelmek miatt szét is válnak a hivatalos egyházi és a laikus paraszti elemek.

Azt hogy érti, hogy minden értelemben vett megtisztulást? Testi, lelki?

Igen, a nagyböjt az emberi élet minden létező színterén külső és belső megtisztulást jelent, és nemcsak fizikai, tehát a piszok eltávolítása, hanem rituális tisztulás. A böjt kifejezésről elsősorban az étkezés jut az eszünkbe. Önmagában az, hogy negyven napig tartózkodtak nemcsak a hústól, hanem mindenfajta állati eredetű élelemtől, ez a fajta aszkézis spirituálisan is megtisztította az embereket. De a húsvétot megelőző időszak ma is a nagytakarítás ideje. Régen meszeltek ilyenkor, kitapasztották a kemencét, a köztereket is megtisztították, árkokat, utakat, vagy a falu határában levő forrásokat és kutakat.

Mennyire vették komolyan a hús és a hústermékektől való tartózkodást? Hiszen az azért a fizikai munkát végző embereknél szükséges.

Az étkezési böjtnek a mértéke, módja koronként, vidékenként, talán még azt is merem mondani, hogy vagyoni helyzet szerint változhatott. A legszigorúbb böjt tényleg az, amikor a tejtermékek, a tojás, a méz is beletartozik a tilalmas ételek sorába. Az a minőségi böjt, hogy bizonyos típusú ételek teljesen tiltva vannak, de emellett mennyiségi böjtöt is tartottak, tarthattak. Csak egyszer ettek egy nap egy régies gyakorlat szerint negyven napon keresztül, vagy ami egy ennél enyhébb változat, hogy háromszor vesznek magukhoz ételt, de abból csak egyszer laktak jól a másik kettő egy sokkal mértékletesebb ételfogyasztás volt.

Nem volt olyan, mint napjainkban, hogy napközben tartom a böjtöt, de éjszaka föltépem a hűtőszekrény ajtaját? Mert ez olyan se ide, se oda nem tartozó időszak. Ilyen trükkök nem működtek?

Ezért is mondom, hogy koronként, vidékenként, és lehet, hogy egyénenként is változó ez. Találkoztam sok éve olyan moldvai csángó parasztemberekkel, asszonyokkal, akik a húsvétot megelőző nagyhéten gyakorlatilag csak szimbolikusan ettek napi három alkalommal 9-9 búzaszemet, és hozzá a savanyított káposzta levét itták. Az biztos, hogy ettől erejük nem lett a munkához.

Szokás a böjtöt mostanában egészségtani hatások miatt is dicsőíteni. Gondoltak vagy gondolhattak arra eleink, hogy ez fizikailag is jó? Vagy ezzel nem törődtek? Ez a mi mániánk?

Megtapasztalták ezt a fajta hatását. Arról is mesélt nekem egyik nagyon kedves ismerősöm, hogy a nagyböjt után neki jó, mert a reumájával meg az ilyen-olyan bajaival könnyebben viseli a testét, tehát volt alami tudás erről. De nem szabad a diétát vagy az egészséges táplálkozást - ami egy racionális viszony az étkezéshez - összekeverni egy jellegzetesen vallási rítussal, magatartásformával, a böjt pedig ez utóbbi. Azt nem azért teszik, hogy egészségesek legyenek vagy hogy lefogyjanak vagy méregtelenítsék a testüket, hanem a bűnbánatnak és az ünnepre való rituális készülődésnek a része.Kellett a bűnbánatról gondolkodni is ahhoz, hogy az ünnep működjön? Vagy lehetett az egy puszta szokás: a szomszéd is így csinálja, mi is így csináljuk. Szóval mennyire tudatos dolog ez?

A működtetésben és a fenntartásban a közösségnek, a faluközösségnek és a családi közösségnek lehetett szerepe. Ma ilyen fajta faluközösségi kontroll nincs. Korábban minden oda tartozó egyén felé nagyon komoly elvárások voltak. És voltak olyan mechanizmusok, amelyekkel ezt be tudták tartatni. Egymásra szóltak, eleve nem készítettek olyan ételeket, amelyekkel át lehetne hágni ezeket a szabályokat. De racionális oldalon ott van ám az is, hogy ugye márciusi hónapról beszélünk nagyjából, mozgó ünnep, tehát nem lehet pontos napokat, dátumokat mondani. Amikor a hűtőszekrény, konzerválás és közértek nélküli világban egy önellátó élelemtermelő kultúrában ilyenkor nem annyira tejelnek a jószágok, kevesebb tojás van, kifogytak a disznóvágás húsféleségeiből, mi áll rendelkezésre? A gabonafélék, az olajos magvak, az aszalékok, a savanyított vagy pedig a veremben eltárolható zöldségféleségek. Úgyhogy valóban is szűkebbre fogott a kínálat.

Mi úgy gondolunk az ünnepre jó esetben, ami boldogságérzéssel jár. Úgy gondoltak az ünnepre akkor is, hogy ez egy jó dolog? A böjtöt nehéz jónak gondolni, amikor az ember szeret bőséggel mindenből fogyasztani, életből, ételből, italból.

Igen, a mai kort én egy hedonista kornak tartom, amikor a fogyasztás, az élvezetek, az örömök sokkal inkább előtérben vannak. Ha egy régebbi kort, a középkort vesszük ennek ellenpéldájaként - ami egy jellegzetesen aszketikus időszak volt -, akkor én nem tudom, hogy érzelmileg a korabeli ember, hogy élhette meg, de hadd fejezzem ki a mai szavaimmal úgy, hogy nekik ez okozott örömet. Tehát volt egy nagyon erős belső késztetés az önmegtartóztatásra.

A szabályoknak, a vallás parancsainak való megfelelés érdekében elsősorban?

Ebben az egyházi előírásoknak kétségkívül nagyon fontos szerepe volt, de azért is tudott mindez működni, mert a környező természetben is éppen ez az elmúlás és újjászületés időszaka és egy nagyon széles érzelmi regiszteren mozog. Benne vannak félelmeink is a saját mulandóságunkról vagy a szeretteink mulandóságáról. Alapvető egzisztenciális kérdések is kapcsolódnak hozzá, kisarjad-e a vetés, mit hoz a természet a következő időszakban, lesz-e elég élelem, miből tudnak megélni az emberek? Tehát az efölött érzett aggodalom miatt is megpróbálják biztosítani mágikus cselekedetekkel, népszokásokkal, hogy működjön. És ott van az öröm is, hiszen örülnek a madarak megszólalásának, a vegetáció újjászületésének. Tehát nagyon összetett, gazdag ennek az ünnepi időszaknak az érzelmi világa. Nemcsak az öröm, a boldogság van benne.

Világosak a család, a nagy család egyes résztvevőinek szerepei ebben az ünnepkörben? Szóval nagyon mást kell csinálnia egy apró gyereknek meg a nagypapának?

Igen, és ez az esztendő egészére is igaz, hogy a jeles napok nagy rendszerében kötött volt, hogy melyik népszokásban ki az aktív szereplő, ki az, aki passzívabb vagy csak szemlélője mindezeknek. Például a karácsony körüli időszakban a férfiak dominálnak mint aktív szereplők, a kotyolásnál, lucázásnál a kisfiúk, de a regölésnél a felnőtt, már megházasodott férfiak. Tehát kor szerint is strukturálva. Evvel szemben azt látjuk, hogy a tavaszi időszak szokásai a nők kezében vannak. És ott is látunk olyan eseményeket, amikor az életkor és az állapot - hogy például férjhez ment vagy még hajadon leány - is számít.

Mi lehet a magyarázata, hogy a tavaszi ünnepkör vezető szerepét a nők viszik? Akkor éled a természet, és a nők olyanok, mint a természet?

Ez így van, igen. Tehát a születés, a termékenység, az emberi közösség szempontjából elsősorban a nőkhöz kötődik. Persze nem működik férfiak nélkül, de mégis sokkal inkább kapcsolódik a női nem szerepéhez.

És a gyerekek? Mert ma azt gondoljuk, hogy a húsvét elsősorban a gyerekek miatt van: tojás, nyuszi, locsolás stb. stb. De, gondolom, régen azért ez nem így működött.

Nem, míg manapság a gyerekajándékozás a tavaszi ünnepkörnek egy nagyon fontos, modern szokása, régen ilyennel nem találkozhattunk. A Mikulás lehetett ilyen egy viszonylag hosszabb időn keresztül. De van azért egy olyan szokás - a már emlegetett húsvét utáni vasárnaphoz kapcsolódó fehér vasárnapon - a mátkaváltás, mátkafogadás, amikor a kiskamasz gyerekek rituálisan örökre szóló barátságot fogadtak egymással. Csak ez az erre a korosztályi csoportra vonatkozó szokása a tavaszi ünnepeknek.Ugye hamvazószerdánál kezdtünk. Borzasztó hosszú ideig tart a böjt, és utána jön a húsvét és mindenki örül? Sonka, tojás? Így működik.

Akár így is megközelíthetjük, igen, de még a böjtről azért egy dolgot hadd mondjak el. Eddig az étkezésre fókuszáltunk. De a nagyböjtnél más magatartási szabályok is érvényesek voltak a faluközösségeken belül. Az előző a farsang, a tánc, a mulatság, a féktelen örömök időszaka és a folyamatos normaszegéseknek a periódusa. A nagyböjtben tilos volt lakodalmat tartani, nem lehetett táncmulatságot tartani és a hozzá tartozó hangszeres zene is tiltott volt.

A lakodalmat értem, mert nincsen lakodalom egy jó trakta nélkül. De a zene, azzal mi baj van?

Nem a zenével önmagában van baj, hanem a világi mulatságok műfajaival, tehát a tánccal és zenével. Sok helyütt úgy fejeződik be a farsang, hogy bőgőtemetést tartanak, mert bizony a vonósbanda negyven napra szabadságra mehet. Vannak azért ezeknek pótlékai. Ezek közül a legismertebb talán az, hogy a húsvétot megelőző időszak vasárnapjain a nők saját énekszavukra karikáztak, körben lépegettek, táncoltak, és ezt nem tekintették táncnak. És azt a zenét, a saját éneket nem tekintették tilalmas zenének.

Tehát énekelni lehetett, csak a hangszerek nem kerülhettek elő?

Igen, a karikázó dalokat lehetett énekelni, vagy például a már emlegetett moldvai csángóknál a nagyhéten készítettek tilinkót. Ez a furulyához hasonló, de játszólukak nélküli hangszer. Nagy ügyesség kell ahhoz, hogy egy sima csőből az ember dallamokat piszkáljon ki. Ez is kifejezetten rituális hangszere ennek az időszaknak. Tehát tilinkózni lehet nagyböjtben és azt mondják, hogy aki ezt szépen fújja, azt még a halottak is meghallják a túlvilágon.

És amikor vége van a nagyböjtnek, akkor egy csapásra minden megváltozik?

Igen.

Nagyon éles a határ?

Igen. Nagyszombaton, amikor a feltámadási liturgia során elhangzik az a mondat, hogy feltámadt Krisztus. Ott van a fordulópont. Addig egy gyászos, a bánattal, a mulandóság kérdéseivel foglalkozó ünnepi időszak van, de ott egyszerre csak a megújulás és az öröm ünnepévé változik át.

És azért olyan szigorú a böjt, hogy utána nagy legyen a fölszabadulás, vagy ezt a fajta rendet most már csak én magyarázom bele?

Ezt én is így képzelem, hogy sokkal inkább lehet egy ilyen széles érzelmi és magatartásbeli póluson mozogni, és ahhoz nagyon bele kell menni és le kell tenni az egyik oldalon, hogy aztán annál nagyobb örömünk legyen az újratalálkozásban.

Ugye, ma úgy van, hogy az ünnepeinket, amiket úgy hívunk, hogy ünnepeink, de nem mindenki úgy éli át. A faluközösségben voltak extrém kívülállók, akik nem vettek részt ezekben a szokásokban? Van ennek nyoma? Vagy azok annyira deviánsok voltak, hogy nem tartja őket nyilván a közösség?

Deviancia minden korban volt, viszont az nem volt egy individuális világ, az egyéniség, az egyéni akarat, szándék sokkal szűkebben érvényesülhetett, hiszen az egyén mindig a saját közösségének tagjaként értelmezte önmagát, és beleszületett, belenevelkedett abba a koordináta-rendszerbe, azokba a szerepekbe, amelyek megadták az ő mozgásterét. Ha valaki ezt nagyon súlyosan megszegte, azt vagy kirekesztette magából teljes egészében a közösség, és egy elég veszélyes helyzet volt. Esetleg volt néhány olyan szerep, amelyekbe a devianciákkal bele lehetett helyezkedni.

Van valamilyen módszer, hogy a ma embere bele tudja magát élni abba a keretbe, amit az eleink éltek meg? Hogy milyen az, amikor a közösség figyel bennünket és tuszkol, ha kell, vagy segít, hogyha kell. Van valami modell?

Hát ha az ember olyan szerencsés, hogy tartozik nagyon erős és személyes fizikai találkozásokon alapuló közösségbe, tehát nem valamilyen virtuális térben van az ismeretség, akkor ebből töredékeket a mai ember is megél.

Mondjuk egy aktív kisegyház közössége, az valami ilyesmi lehet?

Így van, igen.

Tehát ahol napi kapcsolat van, és tudunk egymásról, húzzuk egymást, hogyha kell valami. Ilyen?

Igen, és más közösségekétől nagyon kontúrosan eltérő normarendszere van ezeknek a közösségeknek.

4

Igen és ez általában is igaz a magyar népszokásokra. Vannak apró táji eltérések természetesen, az olasz kultúrát, vagy akár a németet lehet példaként említeni. Az olasznál nagyon élesen kétfelé válik, a németeké pedig egy sokfelé tagolódott és erőteljes különbségeket hordozó kulturális rendszer.

Ha mi a történelmi Magyarország bármely részébe elmennénk egy időgéppel és belecsöppennénk a húsvétba, akkor nagyjából tudtuk volna, hogy hol a helyünk abban az ünnepekben?

Igen, és tudtunk volna mit kezdeni a mások ünnepével is.

Tehát tudtuk volna, hogy az utcán ott lévő vagy éppen nem ott lévő emberek éppen mit csinálnak?

Igen, igen.

De ez a németekre például nem igaz.

Ott általában a kultúra karakteresebben különbözik. Meg sem értik egymást kulturális értelemben.

Ez jó nekünk?

Én ezt nem is szeretném minősíteni. Nekünk ilyen lett, mi ebben vagyunk jól.

De akkor ezt a nyelvet mi, a magyarul beszélők nagyjából beszélik.

Igen.

Amikor véget ért a nagyböjt, jött a húsvét. Mi az az első pillanat, amikor azt mondhatjuk, ez az amiről ma úgy gondoljuk, hogy ez a húsvét. Ma arra gondolunk, hogy a locsolkodás meg a nyúl a húsvét.

Ez érdekes, mert a locsolkodás, az már nagyon a vége az ünnepi időszaknak. Húsvét hétfőn, ott is inkább délelőtt kerül sor erre, holott az ünnep legalább nagypéntektől a hétfői napig tartó hosszú folyamat volt egykor. Ez is jellemző, hogy mára lerövidülnek és szinte egynapossá válnak az ünnepeink. Például a felekezetek között is vannak teológiai különbségek, míg a protestánsoknál a péntek a kiemeltebb ünnep, a kereszthalál, az áldozathozatal időszaka, addig a katolicizmusban a feltámadásra kerül valamivel nagyobb hangsúly.

És a szokások ugyanezt követik? Az úgynevezett népszokásban hogy jelenik meg a feltámadás? Azt hogy játsszuk el? Vagy hogy játszották el, ha eljátszották?

Ez a passiójáték. Székelyföld unitárius falvaiban a közelmúltig ez élő hagyomány volt, és nagyon érdekes, hogy a passiószerepek apáról fiúra öröklődtek, függetlenül attól, hogy az illető tenor, bariton vagy basszus hangú volt. Elörökölte aputól az énekszerepet. Más helyeken ténylegesen dramatikusan is megjelenítették a passiójátékot, és itt az egyházi hatásnak, a népi kultúrába való bekerüléséről kell gondolkodni. Vannak apró szösszenetek is, például ilyen a nagypénteki Pilátus-kergetés, amit van, ahol úgy jelenítenek meg, hogy egy siheder fiút ténylegesen végigkergetnek a falun. Van, ahol egyszerűen egy nagy dobozt kitesznek a templom mellé, és azt ízzé-porrá ütik, vágják. De van, ahol megelégszenek csak azzal, hogy a templomban a liturgia végén kopogtatnak, zajongnak és a zajjal kergetik el. És talán nem is csak Pilátusra, hanem minden rosszra, bajra gonoszűzésképpen gondolnak.

Ez a felszabadultság pillanata, amikor a gonoszt elűzik?

Ez is egy odavivő út. Sok-sok lépésben lehet eljutni addig, hogy aztán majd a húsvéti locsolóbálban az ember még jól ki is táncolja magát.

5

Igen, ezt lehet így gondolni.

Mikor, hogy kezdődik a locsolkodás napja? Hajnalban, a vödrök feltöltésével?

Nagyon korán. Igen, annak úgy kellett vagy volt jó lenni, hogy jó korán, akár még az ágyból is kiugrasztva jöjjenek az első locsolók, és hát különösen, ahol eladósorban lévő lány volt a háznál, ott nemcsak egy locsoló jött vagy kettő, hanem az is fontos volt, hogy minél többen legyenek. Még az én nagymamám is akkor volt elégedett, ha a nap végén összeszámolta, és az ő fogalmai szerint kellően sokan jöttek.

És ez komolyabb dolog volt, minthogy most hányan lájkolják a Facebook-oldalamat?

Hát ezt nem tudnám összehasonlítani. De nagyon izgalmas párhuzam.

Mert az ember úgy képzeli, hogy ha már elmegyünk locsolkodni - lehet, hogy teljesen téves a párhuzam -, akkor igyekszünk mindenhová betérni, mert együtt vagyunk. Úgyhogy a locsolók számának statisztikai értéke nem biztos, hogy a valóságot tükrözi.

Hogy miért mentek csoportosan? Mert kicsit bátrabbak voltak, meg úgy jobban el is lehetett bújni, ha az ember azt akarta, de előtérbe is lehetett kerülni. Tehát az egy korosztályba tartozó fiúk, legények azért így megtámogatták egymást. Tudták is, hogy kinek hol van a fő célpontja - mondjuk így. De azért mindenki megnézte azt a lányt magának. Meg egy dolog azért eszembe jutott, hogy hol különbözik a lájkolástól. Az virtuális kapcsolat. A paraszti kultúrában ezek mindig valós, személyes jelenléten alapultak, aminek azért a hatásai egészen mások.

Miért pont folyadékkal, vízzel locsolás? Hát annyi módon lehetne erős, személyes hatást tenni egy hideg hajnalon egymásra.

Már a beszélgetés legelején említettem, hogy a hamu a hamvaszkodásnál egy fontos tisztítóanyag, -közeg, és milyen fontos a megtisztulás rituális és praktikus értelemben is a húsvétot megelőző, sőt, még a húsvéti időszakban is. A víz is szerepet játszik a tisztulásban. Nem is csak majd a húsvéti locsolás, hanem nagypénteken nagyon sok helyütt találkozunk rituális mosakodás szokásával. Akár kora hajnalban, akár olyan vízzel, aminek mágikus erőt tulajdonítanak. És ez a víz nem egyszerűen csak tisztává tesz, hanem egészséget, szépséget varázsol mindazoknak, akik élnek vele.

Milyen egy rituális mosakodás? Olyan, mint a macskamosdás? Tehát szimbolikus? Megfelelő testtájakon megérinteni a vízzel?

Igen, ilyenkor a mozdulatok is ünnepélyesek, nem köznapiak, és ezt a vizet nevezik aranyos vagy szótlan víznek, mert nem szabad beszélni, mikor a vizet hozza az ember a kútról, forrástól. És nagyon korán kell hozni, mert annak van csak varázsereje. A délben merített víz, az már semmit sem ér. Tehát különböző tulajdonságai avatják mágikus erejűvé az egyébként közönséges helyről vett vizet. És a húsvét ehhez úgy kapcsolódik, hogy a tisztaság és a termékenység fogalma ér itt össze. Gondoljunk arra, hogy vannak a szerepek. A férfi az, aki locsol vízzel, a nő az, aki ennek viszonzása képpen tojást ad. Tehát itt jön a termékenység. Említette, hogy az ember tudja, kit szeretne meglocsolni, melyik az a lány, ahova udvarlási szándékkal közeledik. Tehát itt valami módon a szerelem is a figyelem középpontjába kerül.

A szerelem esetleges szárba szökkenésének szempontjából a húsvét fontosabb időszak volt, mint bármi más?

Egyike volt a fontos határköveknek. Van egy olyan dal, amelyik valahogy így szól, hogy "farsang három napjában nem vittél el a bálba, ha nem vittél a bálba, nem önthetsz meg húsvétra". Tehát akár a húsvéti locsolkodást is már bizonyos közeledésnek meg kellett előznie, merthogy ezek a lépések szabályozottak voltak, hogy minek kell először lenni, és aztán mi követheti azt. A sóvidéken érdekes módon a mi májusfánkhoz hasonló feldíszített zöldágat húsvét vasárnap éjszakán tűzik ki a lányos házaknak a kerítésére, és másnap - persze egy lány több ilyet is kap -, másnap annak ad hímzett keszkenőt a lány, akitől az udvarlási szándékot szívesen elfogadja. És majd bálban már együtt fognak táncolni.

Lehet, hogy részletkérdés, de hogy ad neki hímzett keszkenőt? Odamegy hozzá másnap?

Hát másnap jönnek a locsolók, és akkor a locsolkodók közül az az egy kapja.

Egészen nyíltan?

Egészen nyíltan, igen.

Sőt, az a lényege, hogy egészen nyíltan kapja.

A közösségnek tudni kell és kontrollálni kell ezeket a folyamatokat, meg támogatni is.

A közösség támogatása sokat számít?

Igen.

Tehát a közösségnek el kell fogadnia, hogy itt egy viszony szilárdul vagy kezdődik?

Tudnia kell róla.

Vagy elég, ha tudja, mert nekem ez nem tűnik mindegynek.

Sokszor az is elég, ha tudja. Ugye, nem minden udvarlásból lesz házasság. Tudunk arról, hogy régiesebb gyakorlat szerint teljesen kettéválhatott, hogy leány- és legénykorban maguk és szimpátia alapján - mondanánk ma - "jártak" együtt, de aztán, amikor eljött a házasodás ideje, akkor, bizony a szülők mondták meg, hogy kit kell választani. Guba a gubához, suba a subához, hogy a vagyoni helyzet...

Nagy sírások jöttek.

...vagy hát föld a földdel házasodik, ezek nagyon racionális döntések voltak.

Azt mondta, hogy korosztályonként, illetve korosztályonként mentek locsolni a fiúk.

Igen.

A kicsik, azok mikortól? Ötéves gyerek már ment locsolni?

Mehetett, igen.

És meddig számított valaki fiúnak? Öreglegény ment locsolni?

Hát ment, igen.

Minek?

Hát mondjam, hogy vak tyúk is talál szemet?

De meddig tartott a locsolás? Délig? Addigra, mindenki, gondolom, elfáradt, a lányoknak az összes ruhája elfogyott, akkor vége volt? Mert ma úgy van, hogy addig tart némely helyeken, amíg föl nem bukik az a szegény locsoló.

Hát volt ez így régen is. De két dolog itt összefolyik egymással. Az egyik a férfi-női locsolkodós történet, a másik pedig egymás meglátogatása az ünnepi időben. Húsvét hétfőn föl is kerekedtek egyébként a házas emberek, asszonyok is, és a komaasszonyt, sógorasszonyt, kedves gyerekkori pajtást meglátogatták, megittak egy pohár borocskát, beszélgettek egy kicsit, és aztán mentek tovább a következőhöz. Ez azért is érdekes, mert ők a mindennapokban is találkoztak, dolgoztak is együtt. De amikor ünnepen töltötték együtt az idejüket, az a kapcsolat szimbolikus megerősítését is szolgálta, egyfajta identifikáló volt.

6

Így van, a kör szűkült. Elsősorban a családdal jövünk össze, ez a jellemző a karácsonyi és a húsvéti időszakban egyaránt vagy esetleg egy szűkebb baráti körrel.

Az utazás mennyire volt jellemző? Mert ma húsvétkor utazunk. Beülünk az autóba, és ha kell, ha nem, meglátogatjuk a rokonokat az országban, akkor is, ha szélvihar van, meg ha zuhog az eső. De régebben, gondolom, nem rajzottak szét ennyire a családok.

A mobilitás, az egy nagyon-nagyon modern dolog. Nemcsak azért, mert eszközök sem igen álltak rendelkezésre, hogy messzire elmenjenek, hanem a lokális kötődés és a lokális alapon szerveződő, viszonylag zárt egységek, amelyek önmagukon belül minden kérdésüket megoldották, ami az életben volt. Nekem nagyon megdöbbentő volt 8-10 évvel ezelőtt Hollókőben járva egy asszony a velem lévő gyerekeknek mesélt a saját gyerekkoráról. És most egy olyan valakiről beszélünk, aki nem sokkal a második világháború előtt született. Hollókő egy 300-400 lelkes kis határú település. És elmondta, hogy ő 30 éves koráig nem hagyta el a saját faluja határát. Tehát a régiségben ez nem volt ritkaság, hogy ahova az ember született, abban a nagyon szűk világban élte le az egész teljes életét.

Amikor meglátogatták egymást, akkor előbb-utóbb el kell jönnie az estének. Mi történik este a locsolás napján? Bál?

Hát van locsolóbál is, igen, az, ugye a fiatalok mulatsága. Itt a házas embereknek, asszonyoknak a régies rend szerint nem volt illendő részt venni, csak farsangban táncolhatnak a már megházasodott emberek. A locsolóbálban megy a nagy zenés, táncos mulatság. Megint csak egy nagyon hosszú szünet időszak után.

A tojás, az mikortól festett? Mindig is festett volt?

Nincsen adatunk arra, hogy ez mikor kezdődött el, mindenesetre azokból a díszítményekből, amiket a viasszal írókázott tojásokon látunk, valami nagyon archaikus, hadd mondjam így, világkép rajzolódik ki. A tojás nemcsak termékenység szimbólum itt ebben a húsvéti időszakban, hanem a teljesség, a világ kerek egészének a képviselője is. Nem véletlen, hogy négyes egységre van osztva. Valaha régen így látták az egész világot, egy kör, ami négy negyedre oszlik, a városok alaprajza, nagyon sok helyen égtájak és a földkerekség egésze, ebben a struktúrában gondolkodunk. Tehát ez már önmagában egy ilyen nagyon régi dolog. A másik az, hogy milyen elnevezései vannak azoknak a díszítményeknek, amiket a tojásokra fölírókáznak. Ebből is gyanakodhatunk a nagyon-nagyon régi mivoltra, és ugye nem festékeket, hanem növényi festőanyagokat használtak a tojásfestéshez, elsősorban a hagymának a levét, amitől nem is piros, inkább barnásvöröses lett.

Kik csinálták? A lányok?

A húsvéti tojásdíszítés női feladat volt, kortól tulajdonképpen függetlenül, tehát nagylányocskák és öregasszonyok egyaránt készíthették. Csinált is mindenki, az többet, akinek ügyesebb keze volt hozzá. Az viszont érdekes, hogy a húsvét utáni vasárnapra, erre a bizonyos mátkaváltóra már fiúk is csináltak hímes tojást, ahol ez a szokás fennállt.

Nagyon sok helyen nem állt fönn ez a szokás? Tehát olyan kézenfekvőnek tűnik.

A húsvéti szokás az mindenütt van és a tojás sokféle jelentéstartalommal bíró, gazdag főszerepe a teljes húsvéti időszakban, az nem kérdés, hogy mindenütt ott legyen. Azt gyimesiekről, moldvaiakról tudjuk például húsvét után tojást festettek újra mátkaváltó vasárnapra, és ezt kicserélték, ilyet csináltak a fiúk is.

Főtt, nyers vagy kifújt a tojás?

A kifújt tojás, az egy új keletű dolog.

Mi találtuk föl.

Mert az dísztárgy. A népi kultúrában az ünnepi tárgyak nem vagy nem elsősorban dekorációs célokat szolgáltak. Mindennek volt, van önmagán túli jelentése. Ezt a tojást nemcsak locsolkodási ajándékként használják, hanem húsvéti ételként. A hímes tojást meg is szenteltetik. Persze, a beltartalmat megeszik, de a tojás héjának innentől kezdve varázserőt tulajdonítanak és gyógyítanak, a ház körül a rágcsálókat ezzel tarthatják távol.

Tehát nem tűnik el semmi a tojásból? Egy részét megesszük, a héját pedig felhasználjuk?

Igen.

Ez általában minden olyan tárgyra igaz, ami az ünnephez kötődik?

Igen, amelyik a szentséggel bevonódik. Tehát amíg a húsvéti sonkának a csontját sem a kutyának hajították oda, hogy az majd jól elrágódik rajta, hanem az eresz alá beakasztották, mert ettől remélték azt, hogy a villámcsapástól megvédi a lakóépületet.

Hogy alakult ki a sonka kultusza azon túl, hogy finom, és nyilván az egyik legnagyobb értékű húsféleség volt a háznál.

Igen, és gondoljunk arra, hogy valamikor a decemberi hónapban, legkésőbb januárban levágják a disznót. Először elfogyasztják a leggyorsabban romló részeket. Disznótor keretében a belsőségeket, a hurkát. Utána elkezdik feldolgozni mindazt, ami marad. Sózással, füstözéssel tartósítják, meg közben a romlandóság sorrendjében eszik. Végül maradnak a füstölt körmök és egyebek...

Száraz áru.

...amiből kocsonyát lehet főzni. A kolbászt, azt fölteszik a padlásra, mert az majd a nyári nagy munkák idején kellhet. A füstölt sonka körülbelül ilyenkorra készül el. Valóban egy relatíve nagy értékű, nagy presztízsű hús, és itt van az ideje, hogy megszegjék.

Húst most esznek először a nagyböjt után?

Igen.

Ezt utána tartják is? Vagy a sonka azért olyan dolog, amit nem muszáj megenni húsvétkor egy húzásra.

Hát egy hagyományos technikával tartósított sonka azért nagyon sokáig el tud állni.

Nagyapámra gondoltam, aki nem vágta le soha az egész sonkát, csak mindig szeleteket.

Hónapokig, így van, szeleteket. Hát a hús, az egy nagyon értékes tápanyagforrás volt.

És ezzel az estével, amikor besonkáztunk, a húsvétnak vége? És most már készülünk a következő év húsvétjára? Mert ez ünnepkör.

A vasárnap, hétfő némiképpen össze is folyik, de tényleg, az evés-ivás, dínom-dánom világiasabb mulatságoknak az ideje ez a két nap, amiben az ételek és a táncolás nagyon-nagyon fontos szerepet játszik. A húsvét utáni periódus, az a pünkösdi időszak, és való igaz, amit említett, hogy aki mezőgazdasági munkában dolgozik, ott kell a fizikai erő, és ahhoz rendes ételekre is szükség van.

7

A nyúl, az egy nagyon érdekes kérdés. Az egyik elmélet, és ez talán, ami leginkább a köztudatban van, hogy egy félrefordítás volna a német nyelvből, amely talán a gyöngytyúk és a nyúl szavak közötti hangzóbeli különbségből adódik. Van ilyen elmélet, hogy nem is volt nyúl régen. És az biztos, hogy ez a gyerekajándékozós és a csokinyuszikkal, mesekönyvekkel megjelenő újabb kultúra, a nyulat a mi húsvéti időszakunk nélkülözhetetlen jószágává tette. De egy dolgot azért érdemes tudni, hogy volt egy olyan, a keresztény kultúra előtti európai női istenség, aki alakváltásra volt képes. Tehát meg tudott emberi, női alakban is jelenni, és a másik megjelenési módja, az a nyúl volt. Ne lepődjünk meg, ugye a szaporaság, a termékenység szimbóluma ez a jószág. Úgyhogy az, hogy az európai kultúrában a nyúl a húsvétnak szerves része, az egy régiség. Hogy a magyar kultúrába, hogy s mint került be, erről pontos tudásunk nincsen.

És arról van valamilyen, ha nem is tudás, de tapasztalat, hogy mostanra meggyökeresedett a tojás, illetve a nyúl, amelyik csokitojást tojik kombináció?

Családi legendáriumban ez nagyon sokat előkerült. Édesapám emlegette, hogy városlakó kollégájának, barátjának a gyereke, amikor falura ment és először ment be egy tyúkólba, és ott látta a tojásokat, boldogan szaladt kifelé, hogy nézzétek, megtojt a nyúl. Neki így kötődött, és nem tudott arról, hogy az, bizony a tyúkok feladata.

Fejlődhet tovább egy hagyomány, amelyik most ott tart, hogy a nyúl csokitojást tojik? Vagy teljesen más a városi tömegkultúra és a vidék kultúrája ebből a szempontból? Vidéken is csokitojást tojik a nyúl ma.

Természetesen igen. Hát a falun élő ember ugyanazt a televíziót nézi, ugyanabban a boltban vásárol...

Ugyanazt az internetet tekergeti.

Ilyen értelemben nincs ma falu és város kultúrája között vagy ünnepi kultúrája között markáns különbség, inkább azt tudom mondani, hogy egy régebbi paraszti kultúra és egy, mondjuk városi, polgári vagy nemesi kultúra között lehetett markáns különbség arra, hogy milyen tartalmak fejeződnek ki és hogyan ünnepelnek meg egy időszakot.

Marad a néprajzi kutatóintézetek és a múzeumok tárgya a húsvét? És mi már élhetjük a csokitojásos időszakot?

Én azon néprajzosok közé tartozom, aki, bár érzi azt a nagyon markáns határt, ami valahol az 1950-60-as években egy saját földjén gazdálkodó paraszti életforma megszűnésével végképp lezárult.

Végképp?

Igen, mert az egy kétkezi, egy más struktúra volt. És sok minden tovább ment. Tehát számomra egyébként a hagyomány sem az, ami már nincsen. A hagyomány nekem az, ami van és alakulóban van, és mindig változóban van. Befogad újításokat, bizonyos dolgok háttérbe szorulnak vagy egészen elfelejtődnek. Egy nagy dinamikus rendszerről beszélünk ebben az esetben, amelyben most például az új médiumok által közvetített elemek is helyet kérnek, és időnként kapnak is maguknak.

Szabad megpróbálni visszahozni a régit? Amiről az előbb azt mondta, hogy hagyományosan illetve végképp lezárult? Szabad erőlködni?

Ez hol erőlködés, hol nem. Ez is egy nem ma kitalált emberi magatartásforma, talán ma ennek nagyobb az ereje és a szerepe. Tehát hogy a megújulások nagyon sokszor úgy néznek ki, hogy valami régihez nyúlnak vissza, és éppen a húsvéti tojásra gondolva jutott eszembe, hogy szerintem volt egy időszak majd' minden család életében, amikor nem készítettek hímes tojásokat, hanem vásároltak sztaniolos csokitojást vagy bármi mást. Most akár szervezett kézműves-foglalkozásokon ez már divatos és sokak számára érdekes és kedvelt foglalatosság, van, aki úgy áll neki újra otthon ilyesmit csinálni, hogy az, mondjuk, a családon belül nem egy folyamatos hagyományozódás, hanem egy visszatanulás, ahogy mi nevezzük revivel jelenség.

Ez a zenében is van nagyon sokszor. De ezt kell csinálni? Fektessen ebbe energiát az állam, amelynek végül is dolga a kultúra őrzése?

Érdemes ezzel foglalkozni.

De kinek?

Hát ez nagy kérdés. Azt hiszem, hogy a közművelődésnek ilyen fajta értékorientáló és lehetséges régi-új magatartásformákat, szokásokat, ünneplési technikákat megmutató szerepe kell, hogy legyen.

Azért kérdeztem ezt, mert én úgy emlékszem - és javítson ki, hogyha nem így van-, a táncházakkal sem az állam foglalkozott annak idején. Sőt.

Nem, de többféle forrásból jöhet ez a fajta kulturális megújhodás. Az egyik szereplő lehet az állam. Lehet az oktatáson keresztül, mert gondoljunk bele, hogy ma az óvodások, iskolások ünnepi kultúrájában mennyi népszokás, mennyi hagyományos kultúrából átemelt jelenség van ott, és ezt én például jónak tartom, mert a gyerekek megtanulnak szépen kulturáltan, az életkoruknak megfelelő tartalmakkal ünnepelni. Ez egy nagyon szűk mezsgye, mert lehet az állami beavatkozás olyan, ami kényszerít, ami direkt, tehát ne mondják meg, hogy mit kelljen énekelni, hogy milyen ruhába kelljen jönni, hogy mit kelljen gondolni egy ünnepről. De a feltételeket biztosítani, ösztönözni, lehet része az államnak is. Nagyon fontosak emellett a mindenfajta alulról jövő civil kezdeményezések, azoknak nagyon nagy ereje tud lenni, és azok tudnak nagyon hitelesek lenni, mert valami olyan igényt fejeznek ki és támogatnak, ami sokakban jelen van.

De van egy ebben érdekelt lelkes, becsületes, tiszta szívű civilnek hova nyúlni? Levenni azt a könyvet a polcról vagy azt a CD-t vagy interneten bármit megnézni, hogy ezt, ha jól akarom csinálni, akkor ezt így kéne? Vagy találja ki fejből az egészet?

Hozzá kell nyúlni a jól dokumentált szokásanyaghoz, szövegekhez, dalokhoz, tárgykészítéshez, gasztronómiai vonatkozásokhoz, viszont nem lehet egy az egyben kopírozni, mert az egy más közegben, más társadalmi feltételek mellett tudott úgy működni, ahogy. Tehát mindig az a kérdés, hogy mitől lesz az adaptáció sikeres? Ma, bő negyven év után a táncház esetében már visszafelé meg tudjuk mondani, hogy mitől volt sikeres, de akik elkezdték, azok e tekintetben messze nem voltak tudatosak. Maguk is meglepődtek azon, hogy mi lett abból, amit elindítottak. Tehát sok-sok ilyen kezdeményezésből lesz majd néhány olyan, amelyik igazándiból szélesen átjárja a mi kultúránkat, meg tud izmosodni és hagyománnyá válik.

Lát már ilyen csírákat bárhol az országban, ahol elkezdték és most már úgy tűnik, hogy működik, és úgy működik, hogy igény is van rá?

Nagyon elmélyülten én nem foglalkozom ennek a kutatásával, de az, hogy a hímes tojás majdnem elfelejtődött és visszakerült, vagy az a fajta figyelem, ami a gasztronómia tekintetében a saját hagyományaink felé fordul, számomra nagyon szimpatikus kezdeményezések, mert jól kötődnek, jól igazodhatnak a mai életformához. Van választási lehetőség is, és az újra fölfedezett elemek meg fogják találni a helyüket, amelyek életképesek a mi kultúránkban.

Az fontos, hogy jól érezzük magunkat az újra felfedezett ünnepben?

Az ünnepnél nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat, úgyhogy olyan dolgokat kell odatenni, amelyek méltó tartalmakat adnak, amelyek emelnek bennünket, amelyek segítenek megélni az ünnepet kinek-kinek.