Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Buda-Cash/Quaestor - A nemzetbiztonsági bizottság is tájékozódott az ügyekről

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH) nem voltak olyan információi, amelyek előrevetítették volna a Buda-Cash Zrt.-nél, illetve a Quaestornál történteket. Erről tájékoztatta az AH képviselője csütörtöki zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjait.

Az Információs Hivatalnál tartott kihelyezett zárt ülés után Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az MTI-nek elmondta: az aktuális nemzetbiztonsági kérdések között a közelmúltban bedőlt brókercégek nemzetbiztonsági kockázatairól is tárgyalt a bizottság. Ennek keretében Papp Károly országos rendőrfőkapitány a folyamatban lévő ügyekről adott tájékoztatást. Az AH képviselője pedig azt közölte: az Alkotmányvédelmi Hivatalnak nem voltak olyan információk, amelyek előrevetítették volna a brókercégekkel kapcsolatos ügyeket.

Molnár Zsolt az MTI-nek azt is elmondta, hogy a bizottság következő ülésére Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét hívta meg a kémügybe keveredett jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla és a Jobbik finanszírozásának összekapcsolódásáról a közelmúltban tett nyilatkozata miatt.

Az mno.hu tudósítása szerint március 14-én a Fidelitas tisztújító kongresszusán Rogán Antal azt mondta: szerinte semmi nem fejezi ki jobban a tőlük jobbra lévő politikai közösségnek, a Jobbiknak a szerepét és súlyát, mint az az Európai Parlamentben zajló eljárás, amelyben Kovács Béla képviselőnek a mentelmi jogát gyakorlatilag kémkedés miatt készülnek felfüggeszteni. "Sokan ezt úgy fordítják le, hogy a Jobbikból beszervezett egy külföldi nagyhatalom egy képviselőt" - emelte ki Rogán Antal, de megjegyezte: szerinte a helyzet ennél súlyosabb. "Nem a Jobbikból szerveztek be valakit, hanem a beszervezett szervezte és finanszírozta a Jobbikot" - fogalmazott Rogán Antal.

Molnár Zsolt az MTI-nek azt mondta: véleménye szerint Rogán Antal súlyos állításokat fogalmazott meg, amikor egy parlamenti párt finanszírozását egy idegen ország érdekérvényesítésével, beszervezéssel gyanúba kevert politikussal hozta összefüggésbe. A szocialista politikus ezért a testület következő ülésére meghívta Rogán Antalt, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot is tájékoztassa, milyen információkra alapozta kijelentéseit.

Ezek mellett az Információs Hivatal, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Iszlám Államról, az iraki helyzetről is adott egy tájékoztatást - mondta Molnár Zsolt, aki szerint ezek után sem oldódtak fel a magyar katonai szerepvállalás és az azzal járó biztonsági kockázat növekedésével járó dilemmák.

Ukrajna kapcsán pedig kiderült, hogy a minszki béke "csak körülbelül" van betartva. Az ukrán helyzetet értékelve mind az IH, mind Lázár János azt mondta: elhúzódó katonai és gazdasági válság várható - mondta el Molnár Zsolt az MTI-nek.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×