Szőcs Géza szerint az átmenet bekövetkeztével az írók demotiváltak lettek, hiszen már nem kellett kivívni az ország szabadságát.

Huszonhat évvel ezelőtt az olvasók jobban odafigyeltek az íróra, az író pedig fontosabbnak, fontosnak tudhatta saját magát művészként vagy társadalmi, nemzeti szereplőként - fogalmazott, hozzátéve, az alkotók fontosságának tudatát erősítette, hogy a titkosszolgálatok állandó figyelmének fókuszában éltek.

A politikus szerint az írószerepek átalakulása annak a válságnak, változásnak az eredménye, amely világszerte leértékelte az irodalmat, különösen a költészetet. Rámutatott, hogy az olyan bevett formulák, mint "az olvasási szokások megváltozása" vagy a "Gutenberg-galaxis vége" az általános dekulturalizálódás történéseit takarják el.

Paradoxon, hogy minél szabadabb egy nemzet, minél jobban működik a demokrácia, annál kevésbé fontosak a klasszikus szellemi értékek. Ezek kevésbé szabad körülmények közötti szolgálata mindig összekapcsolódott a lelki, vélemény- szólás- és sajtószabadság igényével, ez eredményezte azt, hogy a rendszerváltozás előtt a társadalmi-nemzeti figyelem sokkal jobban ráirányult az irodalomra, mint később - fogalmazott Szőcs Géza.

Szintén ellentmondásként említette, hogy minél egyszerűbb technikai értelemben hozzáférni a tudáskincshez, annál kevésbé akarják az emberek megismerni azt. Egy korábban egy évtizedekig tökéletesített kiadvány egy gombnyomással hozzáférhető. Példátlan technikai lehetőségek állnak rendelkezésre a tudás feldolgozására és értelmezésére, ez a gazdagság viszont nem inspirálja a "tollforgató kasztot", vagyis semmiképpen nem annyira, mint amennyire logikusnak tartanánk - fogalmazott Szőcs Géza.

A politikus szerint Magyarország viszonylagos bezártsága bizonyos "belülről vezéreltséget" eredményezett, a kánonok belső folyamatok eredményeként, egyfajta konszenzusként alakultak ki - mutatott rá.

Szőcs Géza úgy vélte, hogy "rázúdult" a magyar irodalmi tudatra a nemzetközileg divatos - nemegyszer hamis, importált értékek óriási volumene, nagy nyomás alá helyezve a tudatalatti folyamatait, egyfajta igazodási, megfelelési kényszert eredményezve. A 1990-es évektől kezdődött kánonátalakítás folyamataként a kollektív magyar irodalmi személyiség belülről vezéreltből kívülről vezéreltté vált - hangsúlyozta.

Ezzel párhuzamosan az emigráns magyar irodalom hazatérésével, elhallgatásával megszűntek azok a szellemi műhelyek, amelyek a magyar irodalmi kulturális tudat számára egyfajta csatornaként, vagy zsilipkamraként működtek a nyugati világ értékhalmozói felé. Ez a fajta kommunikációs lehetőség megszűnt, miközben Budapesten "tombolt a máshonnan importált értékrend, divatcikk" - összegzett Szőcs Géza.