Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Egyelőre kevés a pártdelegált a választási bizottságokba

Egyelőre kevesebb mint 400 delegáltat jelentettek be az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek a választási bizottságokba; a határidő március 21-én jár le.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.

A szavazatszámláló bizottságokba - ebből országosan 10 386 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölő szervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.

A választási bizottságok megbízott tagjait március 21-én 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba 139, az oevb-kbe 249 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján.

A jelölő szervezetek, független jelöltek saját érdeke, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt és aktív részesei lehetnek az esetleges jogviták eldöntésének.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag nemcsak figyelemmel kíséri a választási bizottság munkáját, hanem tevékenyen részt vesz benne, a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutott személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem senki másnak nem adhatja ki.

2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és (az akkor még működő) területi választási bizottságok munkájában.

Címlapról ajánljuk
„Mély fájdalom” – zarándokok vesztették életüket az éjjeli busztragédiában
lengyelek

„Mély fájdalom” – zarándokok vesztették életüket az éjjeli busztragédiában

Karol Nawrocki lengyel elnök vasárnap részvétét fejezte ki az M3-as autópályán történt buszbalesetben elhunytak hozzátartozóinak.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×