A többes ajánlás bevezetésével a szavazópolgárok választási lehetőségét akarta kiterjeszteni a törvényalkotó - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona kérdésre válaszolva kifejtette: nem kellett vizsgálni az olyan eseteket, amikor különböző íveket ugyanazzal a tollal írtak alá, vagy ha az adatok el voltak csúszva. Akinek ezzel összefüggésben konkrét észrevétele volt, azt jeleznie kellett volna az egyéni választókerületi választási bizottságnál.
Ahol jogosan felmerült a gyanú, ott írásszakértőt kellett volna kérni, és a segítségével megállapítani, hogy az észrevétel jogos-e vagy sem - tette hozzá az NVI elnöke. Pálffy Ilona elképzelhetőnek tartja, hogy két eltérő aláírás ugyanattól a választópolgártól származik, ugyanis mint fogalmazott: ő sem tudja kétszer ugyanúgy aláírnia a nevét.
Utóbbiakat az illetékes választási bizottsághoz továbbítják, és egy elkülönített urnába teszik.
A szavazólapokat a választás utáni szombaton, április 12-én számolják össze. A Nemzeti Választási Iroda elnöke hozzátette: az országos, listás eredményt a töredékszavazatok is befolyásolják, ám azokat is csak a választókerületi végeredmények után állapíthatják meg.
Kiemelte: egy szoros eredménnyel rendelkező körzetben így csak majdnem egy héttel később lehet csak kihirdetni a nyertes képviselőt. Pálffy Ilona megjegyezte: a pártok sem tudnak majd pontosabb eredményeket, legfeljebb csak töredékinformációkat szerezhetnek a párt delegáltaktól.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke hozzátette: az országos listás eredményt a töredékszavazatok is befolyásolják, ám azokat is csak a választókerületi végeredmények után állapíthatják meg.
Közben jogerőre emelkedett a 18 párt- és 13 nemzetiségi lista regisztrálásáról hozott valamennyi határozat, miután azok ellen nem érkezett jogorvoslati kérelem.
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a testület hétfői ülésén bejelentette: várhatóan két sorban szerepelnek majd a pártok a listás szavazólapokon. Ez azt jelenti, hogy a listás szavazólap nem lesz olyan hosszú, - szavai szerint - kígyószerű, ahogy korábban tervezték, de így is nagyméretű lesz. A 18 - immár jogerősen - nyilvántartásba vett párt az NVB által kisorsolt sorrendben követi majd egymást, soronként kilencen-kilencen.
A szavazólap adattartalmát, képét az NVB kedden fogadja el.
Hanganyag: Exterde Tibor




