Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kedden tárgyal a kormány devizahiteles szerződésekről szóló beadványáról az Alkotmánybíróság - a nap hírei

Aláírta az államfő a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. Nem ment el az országgyűlés mentelmi bizottságának ülésére a szocialista Simon Gábor.

Aláírta az államfő a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. Áder János indoklása szerint a jogszabály alkotmányos szempontból nem kifogásolható, így nincs ok arra, hogy visszaküldje megfontolásra a parlamentnek. A köztársasági elnök egyes ellenzéki pártok népszavazásra irányuló indítványát is megvizsgálta és megállapította, hogy nem lehet referendumot tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Az Együtt - Párbeszéd Magyarországért aktivistái tegnap a budavári Sándor-palotánál tiltakoztak a bővítésről szóló döntés ellen, és azt követelték, hogy a jogszabályt küldje vissza az államfő a parlamentnek. A tiltakozókat garázdaságért állították elő. A Fidesz szerint a baloldali összefogás kampánycélokra használja a magyarok energiabiztonságának ügyét.

Az alapvető jogok biztosához fordul az LMP a paksi bővítés ügyében. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke elmondta: azt kérik Székely László ombudsmantól, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági vizsgálatot az ügyben. Az LMP közjogilag érvénytelennek tartja a jogszabályt. Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja az államfő indoklását, amely szerint azért nem kezdeményez népszavazást a kérdésben, mert nemzetközi szerződésről van szó. A baloldali összefogásban részt vevő tömörülés szerint ugyanakkor az atomerőmű bővítése a magyar állami szervezetek döntése. Az összefogás pártjai délután demonstráltak a Sándor palotánál a döntés ellen. A Jobbik továbbra is támogatja a paksi bővítést, de hibának tartja, hogy nem egyeztettek róla korábban a parlamenti pártokkal. A Fidesz pedig felháborítónak tartja, hogy a Gyurcsány-koalíció korábban támogatta a Paksi bővítést és most képes lenne kampánycélokra felhasználni Magyarország energiabiztonságának kérdését is.

Holnap tárgyal a kormány devizahiteles szerződésekről szóló beadványáról az Alkotmánybíróság - közölte a testület főtitkára. Bitskey Botond hozzátette: azt még nem tudni, mikorra várható döntés az ügyben. A kabinet még novemberben kérte, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze az alaptörvény néhány rendelkezését, egyebek között azt, hogy alkotmányosak-e a devizaszerződések. Különösen azt a kikötést kellett vizsgálnia a testületnek, amely lehetővé teszi az egyoldalú kamatemelést, az árfolyamrés megállapítását és azt, hogy a kockázatot az ügyfelekre hárítsák. A portfolio.hu gazdasági hírportál szerint várhatóan szerdán derül ki, hogy mi az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványa a devizahitelekről. A végső ítéletre tavaszig várni kell.

Nem ment el az országgyűlés mentelmi bizottságának ülésére, ugyanakkor új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a szocialista Simon Gábor. A testület KDNP-s elnöke elmondta: ebben a dokumentumban sem szerepel a bécsi számlán lévő összeg, amit a képviselő azzal indokolt, hogy nincs olyan rovat, ahol fel tudná tüntetni a kérdéses mintegy negyedmilliárd forintot. Rubovszky György hozzátette: okafogyottá válik a vagyonnyilatkozati és mentelmi eljárás, ha Simon Gábor szerdáig - ígéretéhez híven - írásban lemond képviselői mandátumáról. --Az MSZP közleményben azt hangsúlyozza, hogy mivel a volt elnökhelyettes megvált minden közéleti tisztségétől és pártfunkciójától, így már magánemberként kell felelősséget vállalnia vagyonnyilatkozata módosításáért is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azon dolgozik, hogy az adóhatóság előtt ne maradjon titokban egyetlen egy magyar állampolgár külföldön vezetett bankszámlája sem. A tárca adózással foglalkozó helyettes államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: az új egyezmények alapján már banktitkot képező adatokat is átadhat egymásnak a két érintett ország adóhatósága. Pankucsi Zoltán hozzátette: még nem teljes a rendszer, mert nem minden állammal között ilyen megállapodást az ország.

A magyarországi járműipar kiemelt teljesítményéről beszélt a Díj a Sikeres Vállalkozásokért idei első díjátadó ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy tavaly a magyar járműipar állította elő a GDP 10 százalékát, csaknem 18 milliárd euró termelési értéket, és ezzel a teljes magyar feldolgozóipari teljesítmény, valamint a teljes magyar export 18 százalékát adta. A miniszter hangsúlyozta, hogy az idei első díjazottak közül is több cég a járműiparhoz kapcsolódik.

A fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítéséért csaknem 7 milliárd forinttal segíti a kormány ennek a korosztálynak a vállalkozóvá válását. Czomba Sándor foglalkoztatásáért felelős államtitkár elmondta: a pályázat első félévében a fiatalokat képzésen készítik fel mintegy 2 milliárd forintból. A második félévben, az üzleti terv elkészítése után, 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők elképzeléseik megvalósításához. Erre a célra 5 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre.

Február 16-ig lehet másikat rendelni a visszavont engedélyű pénztárgépek helyett - közölte a Nemzeti adó és Vámhivatal informatikai alelnöke. Vágújhelyi Ferenc egy budaörsi szakmai konferencián hangsúlyozta: az 50 ezer forintos támogatáshoz február 28-ig kell üzembe helyezni az új gépet. Az adatokat ismertetve az alelnök elmondta: eddig 40 ezer pénztárgép üzemel online módon. A NAV 14 rendszerét érintette a pénztárgépek online kapcsolatának megteremtése, ebből 6-ot újonnan kellett kifejleszteniük. A hivatalhoz naplófájlok érkeznek, ezeket az előfeldolgozó rendszerbe továbbítják, majd az adatok a revizorok által használt pénztárgép-felügyeleti rendszerbe kerülnek.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×