Nyilatkozatdömpingre számítanak a bankok, az ügyfelek közül sokan az utolsó pillanatban közlik majd, hogy igénybe szeretnék venni a díjmentes készpénzfelvétel lehetőségét - írta a Népszabadság. A lap emlékeztet arra, hogy már csak egy hétig nyilatkozhatnak azok, akik februártól szeretnének havi kétszer, összesen legfeljebb 150 ezer forint készpénzt díjmentesen felvenni. A január 20-i határidő nem jogvesztő, aki adott hónap 20-ig jelzi bankjánál, hogy melyik számlájánál élne a kedvezménnyel, az a követő hónaptól már ingyen juthat hozzá a pénzéhez.
Áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor 80-90 százaléka, beleértve a Kaposváron, a Magyar Cukor Zrt. gyárában előállított mennyiség jelentős részét is - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese. Hájos László szerint például egy Győrből a legközelebb eső szlovákiai településre átguruló, majd onnan "átpapírozott" okmányokkal visszatérő kamion a hozzávetőlegesen 20 ezer forint üzemanyagköltséggel szemben 2 millió forint hasznot hoz az áfacsalóknak - írta a napilap.
Az Index összeállításából kiderül, hogy hová jutott azóta a fejlődés a teleszkópok terén, miket használnak a csillagászok azóta, hogy Galilelo Galilei négyszáz évvel ezelőtt alig másfél centis átmérőjű lencsékből álló távcsővel vizsgálta a Hold hegységeit. A világ legnagyobb, és egyik leghíresebb földi távcsöve a Puerto Rico-i teleszkóp, amely 305 méteres átmérőjű tányérjának és a GoldenEye című James Bond-filmnek is köszönheti hírnevét.
Másfél éven belül, 2012 januárja és 2013 nyara között több mint 150 olyan ítéletet hoztak a bíróságok, amelyekben akár a három csapás szabálya is alkalmazható lehetett - írta a Magyar Nemzet. A lap megjegyzi, hogy a pontos szám ismeretlen, mert a törvényszéki statisztikákban nem jelenik meg külön a 2010 óta létező jogintézmény. A három csapás néven ismertté vált szabályozás szerint a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik azoknál, akik legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el, és tetteiket egy eljárásban bírálják el.
A Népszabadság arról ír, hogy hamarosan Magyarországra érkezhet az európai lottó. A Szerencsejáték Zrt. az EuroJackpot honosításával bízta meg informatikai beszállítóját. A játékban az eddigi legnagyobb nyeremény 46 millió euró (14 milliárd forint) volt.
Az Indexen arról lehet olvasni, hogy Irán hajlandó leállítani nukleáris programját, miután megegyezett a hatokkal - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal - arról, hogy miként valósítsák meg a novemberben megkötött nukleáris megállapodást. Az iráni külügyminisztérium szóvivőjére azt is közölte, hogy január 20-án kezdődik a megállapodás megvalósítása. A novemberben kötött alku szerint Irán fél évre leállítja nukleáris programját, cserébe pedig enyhébbek lesznek vele szemben a nemzetközi gazdasági szankciók.
A Portfolio arról közöl cikket, hogy hatalmas készpénztömegen ülnek a vállalatok. Az amerikai gazdaság idei évi várható felpörgése a vállalati profitoknak és beruházásoknak is lökést adhat, ami pedig megnyugtathatja a befektetőket, akik a tavalyi évi remek tőzsdei teljesítményt követő év eleji bizonytalankodás miatt aggódnak - írja a Reuters. az amerikai vállalatok hatalmas méretű készpénzállományt halmoztak fel, amit most akvizíciókra és részvény visszavásárlásokra fordíthatnak.
A Napi.hu arról ír, hogy három százalékos kamatláb mellett indult az új év. Most pedig már minden jel arra mutat, itt még nem áll meg a jegybank. Az állampapírpiac viszont azt jelzi: hosszú távon a várakozások szerint a kamatszint nem tartható. Mintha azt üzenné a piac a döntéshozóknak, hogy a mai intézkedésekért a távoli jövőben nagy árat kell majd fizetni. Szakértők szerint a kamatcsökkenések minden egyéb feltétel változatlansága mellett elvben gyengítik a hazai devizát.
A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy ingyenpénzt adnának minden magyarnak. A LÉT elnevezésű független szakértői munkacsoport azt javasolja, hogy mindenkinek biztosítson az állam egy havi összeget, ami őt feltétel nélkül megilletné, egyfajta alkotmányos alapjogként. Nem kell fizetni utána semmilyen közterhet, semmilyen jogcímen nem vonható el, és nem terhelhető meg. Az elképzelés szerint a gyerekek 25, a felnőttek 50, a várandós édesanyák pedig 75 ezer forint létpénzt kapnának havonta a Magyar Államkincstártól.
Orbán Viktor szóvivője és Toroczkai László is reagált Magyar Péter paksi meghívására





