Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A hétvégén is egyeztet az ellenzék a közös listáról

A hétvégén is folytatják a tárgyalásokat az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetői a közös listaállításról és az egyéni választókerületek elosztásáról.

A kibővült egyeztetések azután kezdődtek el, hogy szerdán közös lista állításában állapodott meg a szocialista párt és Bajnai Gordon pártszövetsége, és közölték, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak is erre tesznek javaslatot. Egyúttal eldőlt, hogy a miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezi meg.

A tárgyalások azóta a nyilvánosság kizárásával folynak, ezúttal nem az MSZP székházában, hanem egy budapesti lakásban (sajtóértesülések szerint egy DK-s politikuséban), és érdemi információ nem szivárgott ki. Az MTI értesülése szerint az biztosra vehető, hogy a DK-nak az MSZP és az Együtt-PM is ad át egyéni választókerületeket.

Az első, előkészítő egyeztetéseken Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa vett részt, de a hivatalos tárgyalásokba a napokban a pártok több vezetője is bekapcsolódik.

Az MTI mindhárom pártból azt az értesülést szerezte, hogy a jövő hét közepéig, de akár már a hét első napjaiban megszülethet a megállapodás. Azt azonban a pártok döntéshozatali fórumainak is jóvá kell majd hagynia. Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén 75:31 arányban osztotta fel az egyéni választókerületeket.

A szocialistáknál a választmány egyezhet bele abba, hogy körzeteket adnak át a DK-nak, míg a közös listáról a kongresszusnak kell döntenie, amelyet várhatóan a párt január 25-ére, a Papp László Budapest Sportarénába tervezett nagygyűlésének napján tartanak meg. Itt szentesíthetik, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, ami azonban biztosnak látszik, miután a kongresszus már októberben is őt választotta listavezetővé.

Az elmúlt napokban több lap is írt arról, hogy a közös listán Mesterházyt Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc követheti, majd a Párbeszéd Magyarországért egyik vezetője - feltehetően Szabó Tímea - következhet. Ezt a közös listaállításnál megszokott megoldást azonban egyelőre senki sem erősítette meg.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×