Persányi Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: a Vidámpark gazdálkodása veszteséges volt, és az állatkert a jövőben meg kívánja őrizni a műemléki játékokat, emellett pedig főként szelídebb, gyermekbarát játékokat szeretnének működtetni.
Mint mondta: a magyar népmesék által ihletett meseparkot, egy családi élményparkot tervez a Vidámpark jelenlegi területére a vurstli hagyományainak felelevenítésével, új kultúrtörténeti elemekkel.
Emellett az állatokat és növényeket felvonultató Pannon parkban kalandpálya, vízi szafari és állatkifutó várja majd a látogatókat. Az előzetes tervek szerint néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz, de a teljes átalakítás 2017-ben fejeződik be.
Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal





