Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Mendrey: A pedagógusok kaptak is, meg nem is

A legtöbb pedagógus már kézhez kapta emelt összegű fizetését, 150-180 tanár esetében nem nőtt a bér - számolt be az InfoRádiónak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy október 3-ig mindenki megkapta az új besorolás szerinti bérét. Azonban az összeg jónéhány esetben nominálisan nem emelkedett. Tudomásuk szerint 150-180 pedagógus 30-40 ezer forinttal kevesebb bért kapott, mint amennyi a tavaszi alapbére volt. Õk a tárca ígérete szerint bérkompenzációban részesülnek majd.

Üdvözlendő, hogy ezek az egyeztetések folynak, ám ezeket ki lehetett volna kerülni, ha egy valóban átgondolt rendelkezés születik - tette hozzá Mendrey László.

Úgy értékelte: a béremeléssel kaptak is, meg nem is. Hiszen az alapbér számszerűen emelkedett, brutto 34 százalékkal, ugyanakkor a pedagógusok munkaterhelése nettó 45-48 százalékkal nőtt.

Ezzel összességében ugyanott tartunk az óradíjat tekintve, ahol eddig, csak most sokal több munkát kell elvégeznünk - mutatott rá Mendrey László.

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár eközben megerősítette, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés. Még négy ütem lesz, amely 2017 szeptemberében fejeződik be. A kormány erre kötelezettséget vállalt - hangsúlyozta az államtitkár.

Fontosnak nevezte, hogy a béremelés nem hitelből történik, mint 2002-ben, hanem megvan a fedezete a költségvetésben. Az idei összeg mintegy 32,5 milliárd, a jövő évi pedig 150 milliárd forint.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy a mostani a béremelés "automatizmus volt", a munkában eltöltött időn kívül nem díjaz egyéb szempontokat, de a következő lépésben megkezdődik a minősítés rendszere, ami négy kategóriába sorolja majd a pedagógusokat.

Mint mondta, a túlóra fogalma kikerült a köznevelés rendszeréből, mivel túlóráról kötelező óraszám esetében van értelme beszélni, a pedagógusokra viszont már a rugalmas munkaidő szabályozása vonatkozik.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy nem várnak el többletmunkát a pedagógusoktól, a kormányrendeletben egyetlen olyan tevékenység sincs, amelyet eddig nem kellett elvégezni. "Az történt, hogy ezt szabályoztuk, átláthatóvá és egységessé tettük, elkerülendő azt, hogy egy nevelőtestületben vagy tankerületben nagy különbségek alakuljanak ki az elvégzett munka mennyiségét illetően" - mondta.

Jelezte, hogy összesen 160 ezer pedagógus kapott béremelést, és mintegy százan vannak, akiknek csökkent a fizetése. Az államtitkár tájékoztatása szerint ezeket az eseteket egyénileg vizsgálják meg a tankerületi igazgatók október 15-ig, a kompenzációt pedig novemberi fizetésükkel kapják meg az érintettek.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×