Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.13
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

"Nincsen túlzott optimizmus, realizmus van" - a parlament előtt a költségvetés

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn nyújtja be a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.

Azt követően, hogy a tervezetet átadja Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, ugyancsak hétfőn sajtótájékoztatón számol be az újságíróknak a konkrétumokról.

A főbb számokról a miniszter annyit elárult korábbi nyilatkozataiban, hogy a tárca a büdzsé tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számolt. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és az ideihez képest egyetlen ágazat sem jár rosszabbul. Úgy vélte, a gazdaság jobb teljesítménye 2014-ben reálissá teszi, hogy egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra egy kicsivel többet lehessen fordítani.

A jövő évi költségvetést illetően véleménye szerint nincsen túlzott optimizmus, realizmus van, a gazdaság az idei 1 százalék után jövőre 2 százalékkal növekedhet. Többletbevételekre számítanak az áfából és jövedéki adóból, a pénztárgépcserék fehérítik a gazdaságot. Közlése szerint a 100 milliárd forint általános tartalék mellett ugyanekkora összeget tesz ki az országvédelmi alap nagysága, ez a két tétel az előre nem látható kiadásokat fedezheti.

Elmondta azt is: az utolsó simításokat végzik az adórendszer módosításain, az erről szóló, európai uniós szabályoknak is megfelelő törvénymódosítást szintén szeptember 30-ig nyújtják be a parlamentnek.

A kormányszóvivő csütörtök este a Duna tévécsatorna Közbeszéd című műsorában pedig azt közölte: az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre.

Giró-Szász András a 2014-es költségvetés tervezetéről azt mondta, "nagyjából, hozzávetőlegesen lehet tudni, hogy a költségvetési sorokon mik szerepelnek". Elmondta: 2013-hoz viszonyítva például az egészségügyre 10,6 százalékkal, oktatásra 12,6 százalékkal, a közbiztonságra 3 százalékkal több forrás jut jövőre. Emellett a felzárkóztatás területén - amit a kormányszóvivő nagyon fontos feladatnak nevezett - 9,6 százalékkal lesz több forrás.

Jelezte: államkorszerűsítésre 17 százalékkal lesz több forrás és a gazdaságfejlesztésre is 8 százalékkal több pénz jut.

Giró-Szász András azt is közölte: a Költségvetési Tanács felhívta a kormány figyelmét, hogy az adóbevételek terén lévő kockázatok kivédésére nagyobb tartalékképzésre van szükség. Erre 120 milliárd forintos rendkívüli kormányzati keret és egy 100 milliárd forintos országvédelmi alap, összességében 220 milliárd forintot terveztek be. Megjegyezte: a 2013-as év bebizonyította, hogy a tartalékképzés formáját és nagyságát megfelelően "be tudja lőni a gazdasági tárca."

A Költségvetési Tanács (KT) ezen a héten az MTI-hez eljuttatott közleményében teljesíthetőnek tartotta a kormány jövő évi, 2,9 százalékos GDP-arányos hiány-, és 2 százalékos növekedési célját, amely véleménye szerint a bővülés lehetséges tartományának felső sávjába tartozik. A testület ugyanakkor jelentős bevételi (elsősorban az áfánál) és kiadási kockázatokat is lát, ezért indokoltnak tartják a megfelelő tartalékszint ismételt átgondolását.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×