Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
315.45
bux:
149605.07
2026. augusztus 12. szerda Klára

A tavalyi zárszámadást kezdi tárgyalni a parlament

Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány tavalyi költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadásáról, majd egy a korrupció elleni fellépést segítő indítványról is vita kezdődik.

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A zárszámadás, valamint az Állami Számvevőszék ahhoz kapcsolódó jelentésének általános vitája az első napirendi pontként szerepel. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számadása alapján a kiadási főösszeg 87 milliárd, a bevételi főösszeg 15 milliárd, míg az egyenleg 73 milliárd forinttal lett alacsonyabb a legutóbb tervezettnél.

Ezt követően tárgyalhatják meg a kabinet támogatott döntéshozatalról szóló előterjesztését. Balog Zoltán nemzeti erőforrások minisztere javaslata a polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódik. Támogatott döntéshozatalra az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorú személy esetében kerülhet sor.

A nap további részében korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáira kerülhet sor, így egyebek mellett ismét foglalkoznak azzal az indítvánnyal, amely felhatalmazná az önkormányzatokat a hajléktalanok kitiltására bizonyos területekről.

Utolsó napirendi pontként a kabinet panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló javaslatához szólhatnak hozzá a képviselők. Navracsics Tibor előterjesztésében bejelentővédelmi intézkedéseket tartalmaz a korrupció visszaszorítása érdekében. A kormány ígérete szerint a javaslat független kivizsgálási lehetőséget és teljes anonimitást biztosít a közérdekű bejelentést tevőknek.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×