Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vádat emelt az ügyészség a Corvinus nyelvvizsgaügyében

Tizennyolc emberrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt a Budapesti Corvinus Egyetem "nyelvvizsgabotrányának ügyében".

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vádirat szerint 2010-től a Budapesti Corvinus Egyetem élelmiszer-tudományi kara nyelvi központjának négy tanára egy másik közreműködővel vizsgázónként 300 ezer forintért elintézték, hogy olyanok is kapjanak nyelvvizsga-bizonyítványt, akik a vizsgakövetelményeknek nem feleltek meg.

A közlemény szerint az érintetteket bűnszervezetben, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják, amelynek a törvény szerinti büntetési tétele egy évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

2012 októberében a Blikk írt arról, hogy valódi, de ki nem érdemelt nyelvvizsgaokmányokat szerezhettek többen is a Corvinus egyetem élelmiszer-tudományi karának nyelvi központjában 300 ezer forint ellenében. Az egyetem akkor úgy reagált: csak a helyszínt biztosították az idegen nyelvi vizsgáztatáshoz, az egyetem az érintett nyelvoktató- és nyelvvizsgaközponttal semmilyen szervezeti kapcsolatban nincs.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×