Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
331.28
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

"Loptok, csaltok, hazudtok" - performance a Parlamentben

Ellenzéki performance színesítette a napirend előtti felszólalásokat ma reggel az Országgyűlésben.

A fideszes György István bejelentette, hogy 150 új autóbusz áll forgalomba Budapesten és már kiírták a pályázatot 32 villamos, illetve 24 trolibusz beszerzésére is. A politikus köszönetet mondott a kormánynak a támogatásért.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában elmondta, hogy összesen 1800 milliárd forintot különítettek el a közlekedés korszerűsítésére, és már készül a Nemzeti Közlekedési Stratégia annak érdekében, hogy a közútról a sínekre és a folyókra tereljék a teherforgalom egy részét.

A szocialista Nyakó István május elseje alkalmából arról beszélt, hogy a Kádár-korszak kedvenceiből verbuválódott nemzeti burzsoázia az Orbán-rezsim szekértolójává vált, miközben több mint négymillió magyar a létminimum alatt keres, félmillió pedig külföldre menekült. A szocialista politikus üdvözölte a három szakszervezeti szövetség együttműködését, és kijelentette, hogy május elseje a munkáért való összefogás napja lesz.

A nemzetgazdasági államtitkár szerint viszont a rezsi és az infláció csökken, a reálbérek pedig emelkednek, tehát Magyarország megindult azon az úton, ami a foglalkoztatás növekedéséhez vezet. Cséfalvay Zoltán nem tudta zavartalanul elmondani a beszédét. Karácsony Gergely, az Együtt 2014-gyel szövetséges Párbeszéd Magyarországért Párt független képviselője egyik társával egy Fidesz-logót ábrázoló táblát tartott az államtitkár elé azzal a felirattal, hogy "Loptok, csaltok, hazudtok". Lezsák Sándor levezető elnök kivitette a táblát a terembiztosokkal.

A jobbikos Varga Géza arra kérte a kormányt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő ne írjon ki pályázatot arra a 200 ezer hektár termőterületre, amit még nem adtak el, mert szerinte ezek a tranzakciók csak a kormány klientúrájának építését szolgálják. Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár viszont egyértelművé tette, hogy meghirdetik ezeket a földeket, amelyek legalább felerészben kis és közepes gazdaságok tulajdonába kerülnek.
A kereszténydemokrata Kalmár Ferenc András Tata városát méltatta, amely megkapta az Európa-díjat.

Szerző: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×