Wittich Tamás 1996-tól, tíz éven keresztül töltött be vezetői posztot az MSZOSZ-nél, a szövetség alelnöke, majd elnöke volt.
Ezt követően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója volt 2006 és 2010 között.
Temetéséről később intézkednek.
Wittich Tamás 1996-tól, tíz éven keresztül töltött be vezetői posztot az MSZOSZ-nél, a szövetség alelnöke, majd elnöke volt.
Ezt követően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója volt 2006 és 2010 között.
Temetéséről később intézkednek.
Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A Wizz Air több járata érintett: eddig öt, Budapestre tartó repülőgép kényszerült más repülőtéren leszállni, a még el nem indult járatok pedig a kiinduló állomásokon várakoznak.
Hundreds of protesters have been killed by Iranian security forces, human rights groups say; one witness tells the BBC: "We are fighting a brutal regime with empty hands."