Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.93
bux:
118383.87
2026. január 13. kedd Veronika

Varsó szerint Németország embriókat importál Lengyelországból

A lengyel igazságügyi miniszter egy televíziós nyilatkozatban azt állította, hogy Németország kereskedelmi alapon embriókat importál Lengyelországból, s azokat kutatási célokra használja fel.

"Német tudósok embriókat importálnak más országokból, valószínűleg Lengyelországból is, és kísérleteket végeznek velük" - állította Jaroslaw Gowin a TVN24 lengyel hírtelevíziónak. Kijelentésével heves bírálatokat váltott ki, mert ellenlábasai szerint állítását nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani.

A miniszter kijelentésének előzménye egy feljelentés volt, amelyet egy poznani klinika vezetője tett az ügyészségen. A klinikán ugyanis előkerült egy tartály, amely embriók lefagyasztására és tárolására szolgált. A klinika jelenlegi igazgatója azt gyanítja, hogy elődje illegálisan megtermékenyített petesejteket semmisített meg. Gowin erre az esetre hivatkozott, amikor azt mondta, hogy az Európai Unióban "virágzik az embriókereskedelem".

Lengyel szakértők úgy vélik, hogy a miniszter kijelentései ártanak a lengyel-német kapcsolatoknak, és a poznani esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Pawel Gras kormányszóvivő is elhatárolódott tőle. "Ha ilyen kísérletekről van tudomása, (Gowinnak) tájékoztatnia kellene az ügyészséget" - mondta a lengyel televízióban.

Gowin "nevetségesnek" minősítette a bírálatokat, mondván, hogy Lengyelországban nem tilos az embriókkal folytatott kereskedelem. Információit olyan orvosoktól szerezte - állította -, akik mesterséges megtermékenyítéssel foglalkoznak.

A miniszternek azt is a szemére vetik, hogy tévesen interpretálta a németországi jogi szabályozást, amikor azt állította, hogy ott csak külföldről származó embriókkal lehet kísérleteket végezni. A valóságban ez a korlátozás csak emberi őssejtekre vonatkozik.

Lengyelország aláírta, de még nem ratifikálta az Európa Tanács biomedicináról szóló konvencióját, amely 1999-ben lépett életbe, és bizonyos védelmet nyújt az embrióknak. Németország és Ausztria még nem írta alá a megállapodást.

Jaroslaw Gowinról azt tartják, hogy ő a kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) - Donald Tusk miniszterelnök pártja - konzervatív szárnyának nem hivatalos vezetője. Az elmúlt hónapokban ismételten konfliktusba került a kormányfővel. Így például hozzá közel álló képviselők hiúsították meg az ellenzéki nemzeti konzervatívokkal karöltve a bejegyzett élettársi viszonyra vonatkozó, a PO által beterjesztett törvénytervezet elfogadását. A mesterséges megtermékenyítés kérdésében Gowin - pártjának többségével szemben - ellenzi azt a szabályozást, amely lehetővé tenné embriók lefagyasztását.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×