Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

A panaszok többségében Hagyónak adott igazat a strasbourgi bíróság

Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori budapesti főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.

Egy korrupciós ügy miatt 2010 májusától 2011 februárjáig előzetes letartóztatásban tartott Hagyó azt állította, hogy napi 23 órában egy nyirkos és penészes zárkába volt bezárva, emiatt pedig súlyos egészségkárosodást szenvedett.

Emellett úgy vélekedett, hogy kilenc hónapig tartó fogva tartásának szükségességét nem indokolta megfelelően a bíróság, és korlátozták azt a jogát, hogy feleségével és gyerekével érintkezhessen. Egyedül e legutóbbi állítást nem találta megalapozottnak a törvényszék.

A magyar állam képviselője az eljárás során úgy érvelt, hogy Hagyó Miklós az általa felhozott állításokban nem merítette ki a hazai jogorvoslati lehetőségeket. A törvényszék ugyanakkor igazat adott Hagyó Miklósnak, aki azt állította, az, hogy Magyarországon polgári peres eljárásban követeljen kártérítést, nem jelentett volna gyors és hatékony megoldást a helyzetére. A bíróság ítéletében úgy állapította meg, hogy Hagyó fogva tartásának körülményei kimerítik az Emberi Jogok Európai Egyezményének harmadik paragrafusában leírt embertelen bánásmód fogalmát. A magyar állam képviselője szerint Hagyó Miklós egészségi állapotának romlása nem a fogva tartás, hanem Hagyó krónikus betegségének következménye.

Emellett a bíróság azt is megállapította, hogy Hagyó Miklós esetében az egyezménynek az a pontja is sérült, amely azt írja elő, hogy mindenkinek joga van arra, hogy fogva tartásának szükségességéről és jogosságáról a lehető leghamarabb döntsenek a hatóságok.

Hagyó Miklós állítása szerint a hatóságok ahhoz fűződő jogát is korlátozták, hogy érintkezhessen a családjával. Azt sérelmezte, hogy nem beszélhetett telefonon korlátlanul a gyermekével, de a bíróság szerint ezt az egyezmény nem is írja elő. A személyes találkozást pedig a bíróság szerint többnyire a gyermek egészségi állapota akadályozta, nem a hatóságok, ezért a volt főpolgármesternek ezt az állítását nem találta megalapozottnak. A feleségével való kapcsolattartás korlátozásában viszont az ítélet szerint a magyar hatóságok, azzal, hogy három hónapra mind a személyes, mind a telefonos érintkezést megtiltották, s Hagyó csak "ellenőrzött levelezést" folytathatott feleségével, túlmentek azon, "ami egy demokratikus társadalomban szükséges" az ügyben folyó nyomozás érdekeinek védelmében.

Hagyó ezzel kapcsolatban a jogorvoslat hiánya miatt is panaszt emelt, a feleségével való kapcsolattartás korlátozása miatt ugyanis panaszt tett a legfőbb ügyésznél, de erre nem kapott választ. Ezt az állítást a magyar állam sem vitatta. A bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a vádhatóság nem foglalkozott érdemben Hagyó Miklós panaszaival, ezért kénytelen megállapítani, hogy az egyezmény jogorvoslati lehetőséget előíró passzusa is sérült.

Az ítélet végén a törvényszék azt is megemlíti, Hagyó Miklós azt is állította, hogy előzetes letartóztatása indokolatlan volt, ám ezt a törvényszék elutasította arra hivatkozva, hogy a volt főpolgármestert jelentős anyagi hátrány okozó hűtlen kezeléssel vádolják, előzetes letartóztatását pedig alapos gyanú alapján rendelték el, ami megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×