A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az adóhivatal rövidesen megkezdi az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtását. A vállalkozókat tavaly óta arra kötelezi a jogszabály, hogy évente ötezer forintot utaljanak át a gazdasági kamaráknak. Becslések szerint több mint százezer vállalkozás feledkezett el erről.
A Népszabadság azt írja, hogy az Európai Bizottság az Európai Bíróság elé idézi Magyarországot a pálinka jövedékiadó-mentességének ügyében. A kormány kitart, bár eddig nem túl erősnek bizonyuló érvei maradtak a régiek - fogalmaz a lap szerzője.
Az Indexen az olvasható, hogy a kínai hekkertámadások egyre nagyobb problémát jelentenek az Egyesült Államoknak. Egy nagyvállalatokat, ipari létesítményeket és stratégiai fontosságú intézményeket támadó hekkercsoportról azt feltételezik, hogy a kínai hadsereg finanszírozza
a működését.
Nem a bankok a fő kezdeményezői a végrehajtásoknak - derül ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adataiból, amelyeket a Napi Gazdaság ismertet. Az eljárások csak 20 százaléka indul a pénzintézetek kezdeményezésre. A többire közműcégek, telekommunikációs szolgáltatók és peres ügyek miatt került sor.
A Portfolio.hu felidézi, hogy év elején nagy port kavar a hír, miszerint a Visa kivonulna a magyar piacról, ugyanis kritikus helyzetbe került az interchange díjak eltérése miatt. A Gazdasági Versenyhivatal tavaly augusztusban indított eljárása még nem zárult le. A portál szerint a "megcsontosodott" érdekek és a lassú hatósági intézkedés, valamint a Visa egyesületi formájából fakadó okok miatt azóta sem történt változás.
Tovább pontosította a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételekre vonatkozó előírásait az Európai Unió Bírósága egy tegnapi, magyar vonatkozású ítéletében - írja a Pénzcentrum.hu.
Hanganyag: Herczeg Zsolt