eur:
393.73
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A rezsicsökkentés miatt bírósághoz fordultak az energetikai cégek - lapszemle

Közigazgatási bírósághoz fordultak az energiaszolgáltatók a januári energiaár-döntés miatt - tudta meg a Népszabadság. A múlt év végén tizenötezren hagyták el az evát - írja a Magyar Nemzet.

Közigazgatási bírósághoz fordultak az energiaszolgáltatók a januári energiaár-döntés miatt - tudta meg a Népszabadság több forrásból. Az áram- és gázszolgáltatók a lap csütörtöki száma szerint külön-külön nyújtották be hasonló tartalmú kereseteiket, amelyekben a decemberben kihirdetett új hálózatidíj-rendeleteket támadták meg.

Konfliktusokat okoz a Milla Egyesületen belül, illetve az Együtt 2014-hez való viszonyában a Bajnai Gordon nevével fémjelzett mozgalom párttá válása, illetve annak bejelentésének időzítése - értesült egyesületi forrásokból a Magyar Nemzet.

A múlt év végén tizenötezren hagyták el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), a kilépők meghatározó része az új adózási lehetőségekhez pártolt át - írja a Magyar Nemzet. A nemzetgazdasági tárca adatai szerint az evások korábbi 70 ezres létszáma január közepére mintegy 55 ezerre csökkent - számol be róla a napilap. A kijelentkezők között nagyjából 7400 egyéni vállalkozó volt, s kedvezőbb közteherviselési lehetőséget keresett 7500 társas vállalkozás is. Mindeközben megközelítette a 65 ezret azoknak a gazdasági szereplőknek a száma, amelyek az év eleje óta élő két új adózási módozatot, a kisadózók tételes adóját vagy a kisvállalati adót választották.

Még ezen a héten megjelenhet a nagy értékű rákgyógyszerek felhasználását szabályozó rendelet, amelynek első változata a múlt év végén nagy visszhangot váltott ki - írja a Magyar Hírlap a Medicalonline.hu egészségügyi portálra hivatkozva.

Éppen 2014-re lesz kész egy sereg állami beruházás, így sok szép tér, tágas stadion és izgalmas kolbászpark biztosít majd lehetőséget politikusoknak, hogy szalagokat vágjanak át. Az Indexen megnézheti, hol találkozhat majd kedvenc képviselőivel jövőre, és mennyibe kerülnek ezek a beruházások.

Mobilcéggé vált a Facebook - olvasható az Indexen. Ahogyan lassan az összes többi technológiai óriáscég, a Facebook is közzétette a karácsonyi negyedévről szóló pénzügyi jelentését. A tavaly májusban a tőzsdére ment, és azóta ott igencsak kalandos utat bejárt cég eredményeit kitüntetett figyelemmel követi az üzleti világ, és az internetezők is, ilyen odafigyelést legfeljebb az Apple kap még a hitech iparból. Az érdeklődés nem is véletlen: a Facebook sikere vagy bukdácsolása, a befektetők elégedettsége az egész online piacra óriási hatással van.

A magyar otthonok jelentős részére nem kötnek biztosítást, holott az elmúlt időszak statisztikáiból világosan látható, megszaporodtak a gyakran egy élet munkájával megszerzett ingatlanokat tönkretevő káresemények - olvasható a Pénzcentrum.hu-n. Sok család megélhetési nehézségek miatt spórol a biztosítási díjakon, pedig nyugalmát havi néhány ezer forintért megteremthetné.

Véglegesítette a kormány a szabad vállalkozási zónák listáját, amelyre az ország társadalmi-gazdasági leszakadással leginkább érintett 47 térsége került fel. Jelentős részük Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A későbbiekben egyedi kormánydöntéssel további térségekben is létrejöhetnek szabad vállalkozási zónák - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrumnak.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×