eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nem veszik el a lejárt forgalmit

Ez év októberétől egyszerűbben lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint megszűnik az ideiglenes vezetői engedély, mivel már gyorsan kiadható a végleges engedély, a lejárt érvényességű forgalmi engedélyt pedig az ellenőrzéskor nem veszik el a helyszínen. A hatóság célja ugyanis - a szabálysértés büntetésének fenntartása mellett - az, hogy vizsgára vigyék a járműveket.

A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként az állampolgárok számára kedvező módon változik a járművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is, emellett több esetben az ügyintézés elektronizálásával egyszerűsödik az eljárás - tudatta a tárca, miután a kormány elfogadta a javaslataikat a közúti közlekedési hatósági és igazgatási ügyekben az ügyfelekre háruló adminisztratív terhek csökkentésére.

Több eljárásban mellőzhető lesz az ügyfél személyes megjelenése, az ügyindítás az ügyfélkapun keresztül lesz intézhető. A nyilvántartási rendszerek összekötésével az okmányirodák, kormányablakok közvetlen elektronikus kapcsolat útján kérhetik majd le a szükséges adatokat. Az ügyfelek a hatósági ellenőrzések és az okmánymásolatok kiállításakor is mentesülnek az adatszolgáltatás alól.

Idén októbertől elektronikus úton lehet bejelenteni a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, majd forgalomba helyezését vagy a törzskönyv adatváltozás miatti cseréjét.

A jövőben a mozgáskorlátozottak is egyszerűbben és gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat.

A javaslatokat a fejlesztési minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal szakértői az Új Széchenyi Terv forrásaiból támogatott projekt keretében készítették elő.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×