eur:
394.22
usd:
365.03
bux:
65450.5
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mintegy 150 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció

A bérkompenzáció az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyen ismertették a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) 2013-ra vonatkozó munkaerő-piaci prognózisát.

Parragh László, az MKIK elnöke az felmérésről elmondta: a tavaly ősszel megkérdezett mintegy 6800 cégből 14 százalékponttal többen terveznek létszámnövelést 2013-ban mint elbocsátást. Hozzátette, hogy tavaly csak 11 százalékpont volt ez az arány, és ez nagyjából teljesült is év közben.

Czomba Sándor kiemelte: várakozásaik szerint a nehézségek ellenére is tartható a tavalyihoz hasonló 30 ezer körüli foglalkoztatás-bővülés 2013-ban is.

Parragh László a felmérésről kifejtette: az eredmények reprezentatívnak tekinthetők földrajzi és gazdaságszerkezeti szempontból is. A belföldi piacra termelő cégek optimistábbak, de fennáll a veszély, hogy a többletjövedelmet a középosztály nem fogyasztásra, hanem hiteltörlesztésre költi, vagy megtakarítja - hívta fel a figyelmet.

Ismertette, hogy a vállalatok válaszai alapján körülbelül egy százalékos foglalkoztatás-bővülés várható a versenyszférában 2013-ban. A mezőgazdaságban tevékenykedő cégek 1,4 százalékos csökkenést, míg az ipari és építőipari cégek együtt ugyanekkora bővülést várnak. A kereskedelemben és a gazdasági szolgáltatások terén 0,6, illetve 0,9 százalékos bővülést várnak a cégek. A döntően exportra termelő cégek 0,8, a főként nem exportra termelők pedig egy százalékos növekedést várnak.

A kamara a cégek által várt mellett egy valószínűsíthető forgatókönyvet is közölt, e szerint a mezőgazdaságban a cégek által vártnál nagyobb, 1,8 százalékos visszaesés lehet a foglalkoztatásban idén, a kereskedelemben 0,4, a gazdasági szolgáltatások területén pedig 0,8 százalék lehet a csökkenés. Az ipar-építőipar területén csak fél százalékos emelkedéssel számol az MKIK, de a döntően nem exportra termelő cégeknél 1,1 százalékos növekedést is elképzelhetőnek tart.

A felmérésből kiderül, hogy a cégek többsége, 50-60 százaléka a munkahelyek megtartásával számol az idén, vagyis sem bővíteni, sem elbocsátani nem szeretne; pontos adatokat nem közölt a kamara.

A nemzetközi kockázati tényezők között említette az MKIK elnöke, hogy az Európai Unió (EU) egészében fennáll az idén a gazdasági visszaesés veszélye, és hogy az eszkalálódó euróválság negatívan hat az uniós országok növekedési és foglalkoztatási kilátásaira. Parragh László felhívta a figyelmet arra is, hogy a belső kereslet várhatóan gyenge marad 2013-ban, emellett elhúzódó recesszióval kell számolni, az exportpiacok zsugorodnak, valamint korlátozott és drága a hitelhez jutás.

A magyarországi kockázati tényezők között említette meg az MKIK elnöke, hogy a beruházások volumene jelentősen mérséklődhet, hiányoznak a beruházások feltételei, valamint a vállalatvezetők részéről bizalomvesztés tapasztalható a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt.

Parragh László hangsúlyozta, hogy az MKIK támogatja azt a politikát, amely visszahoz bizonyos társadalmi csoportokat a munka világába, bár ez nem működhet hosszú távú foglalkoztatáspolitikaként. Kitörési pontot a kamara szerint a felnőttképzés jelenthet - emelte ki az elnök.

Czomba Sándor kiemelte, hogy az őszi adatok alapján a magyarországi, 10,6 százalékos munkanélküliségi ráta kedvezőbb a 10,8 százalékos uniós rátánál. Kifejtette: a kormányváltáshoz képest 160 ezerrel dolgoznak többen jelenleg Magyarországon; ebből 100 ezren teljes munkaidősök, a többiek részmunkaidősök. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy érdemi gazdasági növekedés nélkül a foglalkoztatás számottevő bővülése sem várható, így az idén a munkahelyek megtartása is fontos cél. A Munkahelyvédelmi akcióterv keretében éppen a legveszélyeztetettebb csoportok, vagyis a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, és a szakképzetlenek helyzetét szeretnék stabilizálni a munkahelyeken - jelezte Czomba Sándor.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×