Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Indulnak a BKV hajójáratai

Ma indítja el az új dunai hajójáratokat a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV. A vízijárművek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek majd

Összesen 3 járat indul: hétköznapokon Újpest, Árpád út és Haller utca között, a másik szintén hétköznapokon, de csak csúcsidőben a Rómaifürdő és Kopaszi-gát között, a harmadik pedig ugyanezen az útvonalon hétvégenként visz utasokat.

Hétköznapokon a BKV bérletek is érvényesek, de hétvégén a szolgáltatást csak helyszínen váltott 400 forintos jeggyel lehet igénybe venni.

A 493 millió forintos beruházással főként a kikötőket újították fel, továbbá modernizálták a hajók belső terét, és ingyenes wifivel is ellátták a járműveket. A költségek 90 százalékát az unió finanszírozta.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×